Szolgálat 17. (1973)
Tanulmányok - K.F.: Az üresedő templomok „teológiája“
kok odavitelével? A békeköszöntésnek nem találjuk-e meg bensőségesebb tormáját? Zártabb közösségben nem lehetne-e röviden megbeszélni Isten tanítását? Ahol az új liturgiának nemcsak a rubrikáit hajtották végre, hanem a szellemét is, ott máris érezni lehet „Isten népének“ közösségét, egységét. Az élet miseáldozata Sokan mondják: nem érek rá elmenni misére, otthon annyi a dolog a család körül: megetetni a hazatérő fiamat, csak vasárnap van idő mosni, főzni keil a családnak, házat kell építeni, stb. Világért sem állítom, hogy igazuk van az ilyeneknek, de valami igazságuk van, és szóba kell állni velük is. Kapcsoljuk ki most azokat, akik a pénzhajsza miatt dolgoznak, és ne is azt firtassuk, hogyan lehetne mégis kiszorítani az időt a szentmisére. Főleg az a meggon- dolkoztató, hogy még buzgóbb lelkek sem jutnak el hétköznap a szentmisére, mert dolgozniok kell másokért. Ezért verődik össze a napi misehallgatók többsége a magánosokból, nyugdíjasokból, öregkisasszonyokból. Isten egyik akarata miatt nem teljesítik egy másik akaratát, az egyik áldozat miatt elmarad a másik áldozat. Ahogy a Zsinat tisztelettel beszél azokról, akik a hitnek teljességét nem fogják át és csak részleteket ismernek meg, éppúgy meg kell érteni azokat is, akik Krisztus áldozatának teljességét még nem értik át saját hibájukon kívül, de valamelyest részt vesznek benne. Miből tevődik össze Krisztus egész áldozata? Elsősorban abból, hogy Isten emberré lett, kiüresítette magát, felvette a szolga alakját, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. A kereszt a csúcspont, az áldozat netovábbja, szuperlatívusza, amely folytatódik a feltámadásban úgyannyira, hogy a feltámadt és élő Krisztus megújítja áldozatát oltárainkon liturgikus ünnepség keretében, és ételül adja magát nekünk. Előbb volt tehát az élet, és ebből az életáldozatból sarjadt a szentmisének finoman cizellált ünnepélyessége, fénye. A liturgikusok könnyen abba a hibába esnek, hogy csak ünnepségrendezők lesznek: sollemnitas memoriae. Kicsit úgy, mint ahogy a drámaírók ragyogó művészi alkotásba foglalnak véres harcokat, lelki kínokat, halálhörgést, emésztő fogságot és vértanúságot. Ezért a liturgikusok tábora gyakran széplelkek- ből, nőkből, művészekből, kicsit exaltált emberekből tevődik össze. Pedig mindez az igazi istentiszteletnek csak egyik oldala, összefűzött csokor a mezei virágok rengetegéből. Nem vitás, hogy Jézus áldozatának megelevení- tése, a szentmise, lelkiségünk forrása és csúcspontja, — de nem a teljessége. Az egész áldozat abban áll, hogy a mi áldozatunkat, embersorsunkat, nehézségeinket és keresztjeinket ajánljuk fel az Atyának, (tehát mindazt, ami Krisztus-formájú és sugallaté életünkben, és ezekkel egészítjük ki és teljesítjük be Jézus áldozatát; mindazzal, ami belőle, érte, szerinte és miatta törté44
