Szolgálat 17. (1973)
Tanulmányok - Farkasfalvy Dénes: Az új magyar zsoltárfordítás érdekében
8 Mind a sok barmot, apraját és nagyját, de még a puszták minden vadját, 9 ég madarát, a tenger sok halát, s amik a tenger útjain keringenek. 10 Úristen, szerte a világon milyen dicső a Te neved! 23. zsoltár Ebben a zsoltárban Dahood az örök boldogság ősi szemita szimbolumtárát találja meg: zöldelő mező, üdítő vizek, túlvilági vendégség, amely az ellenfelek szemeláttára ad megdicsőítést, végül a „jóság“ és „kedvesség": valószínűleg megszemélyesítések, az Isten két küldöttjét jelentik, akik a lelket a túlvilági boldogságra kísérik. Dahood magyarázatát az teszi meggyőzővé, hogy a zsoltár egészét egységes keretbe illeszti. Amennyiben ui. az Úr háza nem Isten örök hajlékát jelenti, akkor mint a templomot kell magyaráznunk. Ebben az összefüggésben azonban a többi kép egysége széthull: egy a templomban töltött hosszú élet vágya valamiféle levita-misztikára utalna (lásd H. Kraus, Psalmen I. 191), de még így sem illik össze a kövér legelő, a vizek és a lakoma hasonlataival. 1 Az Úr a pásztorom és nem hiányzik semmi. 2 Mert zöldelő mezőn hagy elpihenni, csendes vizek mellé visz engemet, hogy felüdítse tikkadt lelkemet, 3 s nevéhez illőn dús legelők felé vezet. 4 Ha járok vaksötétben, veszély nem rémít, mert velem vagy ott, a Te pálcád, a Te pásztorbotod, az lesz vezérem. 5 Elémbe asztalt készítettél, és látja mind ellenfelem, keneted gazdagon kiárad homlokomra, s túlcsordul serlegem. 6 Tudom, jóság és kedvesség kiséri minden nap életem sorát, , s az Úr házában lesz lakásom örök időkön át. 38
