Szolgálat 17. (1973)
Tanulmányok - Balás Dávid: Tevékenység és szemlélődés a korakeresztény hagyományban
azok a fontosabb vonalak, amelyekben — a kifejezés és hangsúly változatossága ellenére — az ókeresztény hagyomány többsége megegyezik. A tevékenység, tevékeny élet tartalmilag az egyházatyáknál elsősorban a külső tevékenységre, testi munkára vonatkozik, különösen a felebarát szolgálatában, a monostoron kívül vagy belül. Sokszor magában foglalja az aszkézis fáradozásait is: azokat a külső gyakorlatokat, amelyek a hibák kiirtására, az erények kifejlesztésére irányulnak. Ezzel szemben csak ritkán zárja magába a tanítást vagy prédikációt, még kevésbé a szellemi, lelki tevékenységet. (Talán nem fölösleges figyelmeztetni arra, hogy mai szóhasználatunk sok esetben homlokegyenest ellenkezik az atyákéval: az ő többségük egy mai ún. kontemplativ rend földművelő vagy ipari munkáját az aktív élethez sorolná, míg pl. egy teológiatanár kutató és tanító munkáját, amit mi apostoli aktivitásnak mondanánk, ők a kontempláció fogalma alá vennék.) Kiterjedését tekintve a fogalom elég közel marad a filozófiai szóhasználathoz. A klasszikus görög filozófiával, különösen Arisztotelésszel való közelebbi összehasonlítás azonban rámutat egy fontos különbségre: a politikai tevékenységet, ami az ő számára a tevékeny élet főtartalma volt, a korakereszténység alig említi.9 Még szembetűnőbb a különbség az értékelésben. A keresztény számára a „tevékenység“, a testi munka nemcsak szükséges teher, hanem pozitív érték: Krisztus példájának követése, a felebaráti szeretet gyakorlása, ami a földi élet konkrét körülményei között sokszor előbbrevaló a legmagasabb szemlélődésnél. Kivételt képeznek itt a szélsőséges messzaliánusok, de éppen az atyák többségének ellentmondása bizonyítja, hogy nem ők tükrözik az igazi keresztény felfogást. A szemlélődés tartalmát a korakeresztény teológiában nem lehet néhány sorban kielégítően összefoglalni. A Dictionnaire de Spiritualité „Contemplation“ c. cikkének többszáz kolumnája (1643-1948) és az azóta megjelent monográfiák10 is tanúskodnak a téma kimeríthetetlen gazdagságáról. A következőkben csak pár központi gondolatot ragadunk ki. Bár a szellemi valóságnak, és természetesen elsősorban Istennek fogalmi megismerése (amennyire erre az emberi fogalmak képesek) kétségtelenül benne foglaltatik a „theóría“ ill. „contemplatio“ tartalmában,” az a szemlélődés, amely az ember legmagasabb hivatása és az örök élet elővételezése, sokkal többet jelent ennél. Az intuitív megismerés, a misztikus egyesülés gondolata a keresztény szerzőknél nem kevésbé uralkodó, mint az újplatonizmusban. Nem szabad azonban szem elől tévesztenünk az alapvető különbséget. A fentebbi rövid áttekintés folyamán is újra meg újra láttuk: az atyák számára a „szemlélődés“ (a megfelelő görög és latin szónak a magyarhoz hasonló vizuális alapjelentésével szemben) elsősorban Isten szavára való hallgatás! A keresztény szemlélődés nem egy élettelen tárgynak, vagy személytelen igazságnak a „szemlélése", hanem a személyes Isten szavára való figyelés. Ez az Isten pedig, miután sokszor és sokféle módon szólt hozzánk a próféták szavával, Krisztusban kinyilatkoztatta magát és irántunk való 15
