Szolgálat 17. (1973)
Tanulmányok - Balás Dávid: Tevékenység és szemlélődés a korakeresztény hagyományban
szeretetét. A keresztény szemlélődés így nemcsak a lélek felemelkedése az Abszolútumhoz, hanem a személyes Istennek a miénket mindig megelőző szeretetére adott válasz, a szeretet dialógusa. Végső fokon a mi „szemlélődésünk" részesedés abban az örök communio-ban (közösségben), amely a Fiút az Atyához köti, és amelyet bennünk is megvalósít a Szentlélek." Mindebből megérthetjük azt az első pillantásra meglepő tényt is, hogy az atyák többsége számára a szemlélődés magába zárta az igehirdetést is: Isten szeretete elválaszthatatlan a felebarát szeretetétől; akit eltölt Isten szava, az ezt másokkal is meg akarja osztani. A tevékenység és szemlélődés viszonya az egyházatyáknál a fentebbiekből következik. A szemlélődés fogalmának gyökeres keresztény átalakítása természetesen erre is kihatott. Míg a két életforma egyesítésének szükségességét, amit bizonyos fokig megtaláltunk a klasszikus görög filozófiában (Platónnál és különösen Arisztotelésznél), az újplatonizmus elveti, addig a keresztények éppen ezt emelik ki majdnem egyöntetűen. Mint már több történész megállapította, a „tevékeny" és „szemlélődő" élet az egyházatyák számára nem két ellentétes életforma (még kevésbé a szerzetesség két különböző formája), hanem minden keresztény életnek két egymással szorosan összefüggő dimenziója.12 Igaz, hogy a keresztény élet egyes fázisaiban az egyik vagy a másik az uralkodóbb: így a „tevékeny élet" (mint aszkézis) a szemlélődés előkészítője, míg a „szemlélődő élet" természetszerűen karitatív és apostoli tevékenységhez vezet, sőt — mint láttuk — legtöbbször magában foglalja azt, amit mi mai szóhasználattal „apostoli tevékenységnek" hívunk. Szinte minden atyánál megtalálható az az alapelv, hogy a keresztény tökéletesség, a „tökéletes élet" itt a földön az Isten és a felebarát szerete- tének, s így az Istenre irányuló „szemlélődés“-nek és a felebarát tevékeny szolgálatának szintézise.13 A keresztény tökéletesség itt vázolt eszményének megfelel a korai szerzetesek életformája is. Nemcsak az apostolkodás különböző formáit találjuk meg legtöbbjüknél az istenkereséssel együtt,14 hanem többen a monachus egyházatyák közül ki is fejtették a monachusok apostolkodásának teológiai alapjait.15 Befejezés Reméljük, olvasóink számára világos, hogy soraink nem a lázas tevékenység védelmében íródtak a szemlélődéssel szemben. Ellenkezőleg: a „tevékenység" és „szemlélődés" patrisztikus teológiájának egyik fő tanulságát éppen abban látjuk, hogy megmutatja: a keresztény értelemben felfogott és megélt szemlélődés nem az evangéliumtól idegen görög intellektualizmushoz való visszatérés, hanem a keresztény életideál egyik maradandó és központi eleme. Bár ma talán jobban tudatában vagyunk annak a felelősségnek, amit a világ sorsáért hordozunk, mégis — vagy helyesebben éppen ezért — erre a szemlélődésre nagyobb szükségünk van, mint valaha. 16
