Szolgálat 17. (1973)

Tanulmányok - Balás Dávid: Tevékenység és szemlélődés a korakeresztény hagyományban

hogy abban az órában (kairosz), mikor Isten szava szól hozzánk, a földi gondokban való aggodalmaskodásnak nem szabad elvonni az üdvözítő tanítástól. Hasonló irányban mozog Alexandriai Sz. Cirill magyarázata, aki elsősorban a keresztény vendéglátás törvényét látja a szövegben: a lelkiekben való kölcsönös gazdagítás fontosabb, mint a testi szolgálat. Cirill előtt már Nagy Sz. Vazul és Evagriosz Pontikosz ugyanezt a tanulságot vonta le, de kifejezetten a monachusok vendéglátására vonatkoztatva. Még előbb Alexandriai Kelemennél és a szír Sz. Efrémnél találkozunk legalábbis hasonló elemekkel a peri- kópa értelmezésében.

A patrisztikus exegézis egy másik főiránya nem kevésbé változatos: mégis egységesíti az, hogy Mártában és Máriában két különböző tökéletességű embercsoport vagy életforma típusát látja. Az első példa erre Alexandriai Kelemen; szerinte Márta a zsinagóga, Mária az Egyház képviselője. De részletesebben Origenész fejti ki elsőnek ezt az értelmezést, és egyúttal ő az első, aki párhuzamot von Márta és Mária, meg a „praxisz“ és „theóría“ viszonya között. Meg kell azonban jegyezni, hogy ez nála csak több analóg értelmezéspár egyike: Márta testileg fogadta be Isten szavát (a Logoszt), Mária lelkileg (pneumatikosz) hallgatta; Márta a zsinagógát jelenti, Mária az Egyházat; Márta azokat a zsidóságból megtért keresztényeket jelképezi, akik még mindig ragaszkodnak a törvények zsidó megtartásához, Mária azokat, akik csak lelki (spirituális) értelemben zsidók. Origenész alapvető tanítása, amire a különböző változatok irányulnak, a tökéletlen és a tökéletes (pneumatikus, gonosztikus) keresztények megkülönböztetése.

Figyelemreméltó és bizonyos fokig meglepő, hogy a IV. századi görög egyházatyáknál nem tér vissza Origenész értelmezése: Nagy Sz. Vazul (aki jól ismerte műveit) és Evagriosz Pontikosz (aki sokban folytatta, sőt túlzásba vitte irányzatát) másképp magyarázza a perikópát; több más egyházatyánál (pl. Nazianzi és Nisszai Sz. Gergelynél) nem találunk róla kommentárt. Origenész magyarázatával bizonyos fokig rokon Sz. Jeromosé (Márta a világi, Mária a szerzetesélet típusa) és Ankűrai Sz. Nílusé (Márta: szerzetesélet a városban a város veszélyeivel, Mária: szerzetesélet a sivatagban). Igen nagy szerepe van ezzel szemben Lukács szövegének és tipológikus értelmezésének az ún. „messzaliánusok" („imádkozok“) mozgalmával8 kapcsolatos írásokban: így a Pszeudo-Makariosznak tulajdonított művekben (Mezopotámiai Simon?) és a „Liber Graduum“-ban. E szövegekben Márta a tökéletlen keresztények és szerzetesek képviselője, akik még testi munkával, anyagi szolgálattal vesződnek, míg Mária a tökéleteseké, ti. a messzaliánusoké, akik — mint nevük is mutatja — kizárólag imádsággal és lelki tanítással foglalkoznak, s ezáltal méltók lesznek a legnagyobb kegyelmi ajándéknak (charisma maximum): magának a Szentiéleknek befogadására. Itt megjegyezhetjük, hogy Aranyszájú Sz. János magyarázata a messzaliánus félremagyarázás ellen is irányul, és talán éppen e túlzások tették a IV. századi atyákat olyan óvatossá Lukács szövegével szemben.

13