Szolgálat 17. (1973)

Tanulmányok - Balás Dávid: Tevékenység és szemlélődés a korakeresztény hagyományban

— mint (e nézet szerint) annyi máson — a kereszténység elgörögösítésének, „hellenizációjának" egyik példája,2 a ma feladata pedig az, hogy a folyamat gyökeres visszafordításán („de-hellenizáció“)3 belül a szemlélődés téves túlértékelésén is egyszersmindenkorra túltegyük magunkat.

A valóság legtöbbször sokkal mélyebb és sokrétűbb, mint a divatos jelszavak. Ez igaz ebben a kérdésben is. Az alábbi sorok csak rövid Ízelítőt szeretnének adni a meglátások és tapasztalatok gazdagságáról, amit a korakeresztény hagyomány a szemlélődés és tevékenység témájáról tartalmaz, abban a reményben, hogy ebből a gazdag hagyományból a ma kereszténye is tanulhat.

Szemlélődés és tevékenység a görög filozófiában

A „szemlélődő“ és „tevékeny“ élet megkülönböztetése csakugyan a görög filozófiából ered.4 Hogy a theóría és praxisz, „biosz theórétikosz“ és „praktikosz“ filozófiai szakkifejezések eredeti értelmét megértsük, szem előtt kell tartanunk Platón alapvető megkülönböztetését az „értelmi“ és „érzéki“ valóság (noétosz — aiszthétosz, intelligibilis — sensibilis) között. Az igazi valóság az ún. ideák, vagyis eszmei lényegek világa, az érzéki világ ennek csak tökéletlen, változó mása. E metafizikai világképnek természetesen megfelel egy filozófiai antropológia is: az ember lényege az értelmes lélek, amelynek igazi hazája az értelmi világ: onnan bukott alá és oda kell visszatérnie, hogy az igazi valóságot szemlélhesse. Arisztotelész Istene „az első mozdulatlan mozgató", mint tiszta lényegi forma azonos sajátmaga megismerésével, és az ember tökéletessége és boldogsága ennek a legtökéletesebb életformának a lehetőség szerinti utánzásában áll. Nikomachoszi Etikájában világos rendszert és értékrendet állít fel: a legelterjedtebb, de legalacsonyabb életforma az élvező élet (biosz apolausztikosz), ami igazában csak megvetésre érdemes; már pozitív értékű a „politikai élet“ (biosz politikosz) legmagasabb pedig a szemlélődő (biosz theórétikosz). Mivel számára a „praxisz“ a sajátosan emberi tevékenység („praktikus tudomány“ nála az etika és elsősorban a politika), a két utóbbi életforma megfejel a tevékeny — szemlélődő fogalompárnak. A platóni irányzatnak a közép- és újplatonizmusban történt újjáélesztése és továbbfejlesztése természetesen még nyomatékosabban állította az örök valóságok szemlélésének felsőbbrendűségét.

Téves lenne azonban mindebből arra következtetnünk, hogy a görög filozófiai hagyomány egyszerűen az elméleti tudományban látta az emberi tökéletességet, és ennek egyoldalú ápolásában a tökéletes életformát. A „theóría“ még Arisztotelész számára sem pusztán elméleti tudomány, hanem bizonyos értelemben az isteni megismerésmódban és életben való részesedés is. Platón szemlélődése méginkább intuitív, „misztikus“ vízió is, és a későbbi platonizmusban ez a felfogás sokszor még erősebb. Azt sem lehet mondani, hogy a görög filozófiai hagyomány a tevékeny életben csak alsóbbrendű életformát látott, amelyet a tökéletes ember egyszerűen maga mögött hagy. Platón filo11