Szolgálat 16. (1972)
Halottaink - Szűcs János piarista (Sz.l.)
közelálló patrológiát, vagyis a szentatyák tudományát adta elő. Közben nem szünetelt irodalmi működése sem. Két munkájával sietett a lelkipásztorok segítségére: „Napsugarak" és „Udvözlégy Mária". De bekapcsolódott az egyetemes Egyház munkájába is: a szerzetesi kongregáció konzultora volt, és — amiről elsősorban kell megemlékeznünk — a Szent Péter-bazilika rendkívüli gyóntatója, később ezeknek a gyóntatók- nak dékánja. (A Szent Péterben rendes gyóntatok a minoriták, rendkívüliek pedig néhány más szerzet tagjai.) Ezt a munkáját nagy odaadással és nem kis sikerrel végezte. Nagy előnyére szolgált itt ritka nyelvtudása. Hisz az olaszon és a magyaron kívül nyugodtan gyónhatott nála a spanyol, a francia, a német, sőt még az angol, a cseh és a szlovák is. Csak az Úristen a megmondhatója annak, hogy ezen a téren mennyi sok jót tett. Amikor már erősen közeledett 80. életévéhez, lassan kikapcsolódott a külső működésből. lMár csak a Monte Marion lévő teológiai intézetünket körülvevő réteken és szántókon, az olajfák árnyékában szeretett sétálgatni, elbeszélgetve a földművelőkkel és az abruzzói juhászokkal. Ezek emlékeztették a komárommegyei Dadon élő hozzátartozóira és jóembereire, a szőlőhegyre, a cseresznyésre, a búzaföldekre. Később ezt is abba kellett hagynia. Akkor már csak a kertben, az általa ültetett hársfasorban sétálgatott. A legutóbbi időkben persze ez is elmaradt. Szobájában imád- kozgatott és énekelgette a szülőfaluja templomában énekelt énekeket, s közben hálát adott a Mindenhatónak, hogy kigyógyította azokból a halálosnak vélt sebekből, amelyek ott a templom előtt érték az 1945-ös bombázások alkalmával. Ha kérdezték, hogy van, mindig azt felelte: „non mi lagno", nem panaszkodom. Szept. 6-án délben még megebédelt, azután elszenderedett és 5 órakor csendesen, minden haláltusa nélkül kilehelte lelkét. Nagyon kedves, nagyon jó, nagyon sokoldalú szerzetespap volt. Mindenki szerette. Imádkozzunk érte! Nyugodjék békében! Törnek Vince SZŰCS JÁNOS piarista (1891—1971) Halálával a rendi múlt jellegzetes egyénisége távozott közülünk. Tanított Tatán, Szegeden, Debrecenben, Veszprémben és Budapesten. Keze alatt nemzedékek nőttek fel, s tanítványai úgy emlékeznek rá vissza, hogy a matematika megkedveltetésén túl ráeszméltette őket a széles szellemi horizont szépségeire is. Keménykezű, igényes, de megértő és nagyon igazságos tanárként emlegetik. — A második világháború idején Tatán volt házfőnök és igazgató. Mint elöljáró igen körültekintő, előrelátó, jó gazda volt. 1947-től Sík Sándor rendfőnök asszisztense és gazdasági ügyekben legfőbb tanácsadója. Említésre méltó, hogy Balanyi György nyomán ő is hűséges összekötő volt Rendünk és a ferencesek között. Kiváló gazdasági érzékét, lényeglátását, meleg emberségét bizonyára kedvelt szülőfalujából (Héhalom, Nógrád m.) hozta magával, ahová oly szívesen tért vissza időnként erőgyűjtésre . . . Most végső pihenőre. Az 1930-ban érettségizett tanítványok nevében Dr. Radó György író megemlékezése a ravatalnál: „Megköszönöm a tanítványok nevében az életnek mindazt az adományát, amelyet Szűcs János tanár úrtól kaptunk, életünknek éppen abban a szakaszában, amikor emberré formálódtunk. Két évig volt osztályfőnökünk, emberséget és szeretetet kaptunk tőle. És hat esztendőn át tanított bennünket mennyiség- tanra. Az egzakt tudomány csodálatát plántálta belénk. És nemcsak csodálatát, hanem amint az egyszeregy gépiességétől a felsőbb régiók, a differenciálok és integrálok világa felé vezetett bennünket, a csodálat mellé nekünk tudta adni az egzakt tudomány szeretetét is. S mindezt mint pap tette, aki mélységesen hisz az Isten kegyelmében. A benne élő és belőle kisugárzó hit megszilárdította a mennyiségek tanát és az egzakt tudomány megszilárdította ezt a hitet. És megköszönöm utolsó találkozásainkat: az érettségi találkozókat és a személyes beszélgétéseket. Ezeken ismét 91
