Szolgálat 16. (1972)
Eszmék és események - Szemben Isten népével (L.)
üveg mögé. Jézus körül minden legyen férfiasán egyszerű és méltóságteljes. Szentatyánk jár elöl jópéldával itt is: a sok spanyolharisnyás, csipkésnyakú udvari kamarás eltűnt a pápai oltár mellől. A mai ember elsőrendű igénye: mindent látni akar! Ennek roppant arányú kielégítése a mozi, a televízió. Csak a templomban rabolnánk meg ezt a vágyát? Istén felé végeredményben elég lenne a miséből a puszta lényeg. De Krisztus is használt szertartásos mozdulatokat az emberek körében, az emberekért. Föltekintett az égre, kezével áldott, stb. A szertartásos cselekvés természetes értelme, hogy lássák. A mise imái, énekei, de aprólékos mozdulatai is a hivő népért alakultak ki. Ha látja, teljesebben követi az áldozat- bemutatás menetét, gazdagságát. Milyen természetellenes annak a tanárnak a magatartása, aki kísérletet mutat be a katedrán, és közben hátával ügyetlenül eltakar mindent az éhes diákszemek elől. Hiába magyaráz lelkesen: hallgatóiban csonka tudásélmény marad. Aztán számoljunk csak egy kicsit. A hét 118 órája közül — napi 7 órás alvást számítva — csak egyetlen órácskát tölt a mai ember a templomban leikével, Istenével. A 117 órát a maga rohanásával, szennyével, lélektelen- ségével hogyan ellensúlyozza az az egyetlen szűk kis óra? Nem kell-e próbálni hatalmas élménnyé fölfokozni? Az élmény legegyszerűbb kezdete pedig: a látás. A szembefordított oltár lapján a szemem is imádkozik a maga természetességében. Mint valaki megjegyezte: „Most nem tudok a misén imádkozni — Folyton csak nézem, mit csinálnak az oltáron.“ Ahogy a gyermekszem rátágul a karácsonyi örömökre . . . Ezt a belebámulást az oltáráldozat szépséges titkaiba, ezt szeretné a reform is — ez, ez az igazi „imádság“! Ezért a reform törekszik biztosítani a rálátást az oltár asztalára. Lehetőleg eltesz onnan mindent, amit a miséző nem „használ“. A keresztet a mennyezetről függeszti le, vagy dárdamódra földbe szúrja. A vastag misegyertyákat magas tartókon az oltár mellé, esetleg mögé állítja. Virág csak az oltár elé kerül a földre. így kiszélesül, kitágul az oltár körül az áldozat helye. Sőt még élményibbé fokozódik az egész, ha a miséző a templomon keresztül vonul be, a segédkezük elől viszik a keresztet, utána az égő gyertyákat, s úgy helyezik el az oltár köré. Ez igazi ünnepélyes áldozatkezdés! Ne aggodalmaskodjunk, hogy ilyen közvetlen szemlélésben a szentmise elveszti titokzatosságát. Az oltár áldozatának megfoghatatlan misztériumát nem a pap háta takarja el. A titok még titokzatosabbá mélyül, ha látom. Minden szentmisén ott bújkál a kafarnaumi „kemény beszédben érzett botránkozás: „Hogyan adhatja ez nekünk testét eledelül?“ S minden oltáráldozaton személyi hitemnek kell újra megfogalmaznia a szentpéteri választ: „Mi hisszük!“ (Jn 6) Ha szememmel is szemlélem a titkot, könnyebben kiformálom magamnak ezt az eucharisztikus hitvallást. 74
