Szolgálat 16. (1972)
Eszmék és események - Tekintély és gondolkodás az Egyházban (Msgr. Weber)
lene érteniök. Ilyen mindenekelőtt a feltétlen hit Jézus Krisztusban, Isten Fiában, az őszinte szeretet iránta és Egyháza iránt. Minden vita alapját a Krisztus és Egyháza iránti hűségnek kellene képeznie, amint P. Teilhard esetében találjuk, nem törődve az esetleg ránk váró szenvedésekkel. Jusson eszünkbe, hogy a szenvedés termékeny; a szellemi munka terén is érvényes Jézus szava: „Ha a búzaszem a földbe nem esik és meg nem hal, egymaga marad; ha meghal, sok gyümölcsöt terem" (Jn 12,24). Emlékezzünk, mennyi szenvedést állt ki sok elődünk, míg megalapozták a kereszténység területein tapasztalható értelmi, erkölcsi vagy társadalmi haladást. Ezekhez az általános megfontolásokhoz még más igazságokat is hozzá kell fűznünk, és vitás kérdések esetén sohasem lenne szabad megfeledkeznünk róluk. Gondoljunk először is mindarra a szellemi, sőt ideigvaló jóra, amelyet az Egyháznak, ennek a konkrét Egyháznak köszönhetünk. Gondoljuk meg, micsoda kára származnék abból az Egyháznak, sőt az emberi társadalomnak, ha elhanyagolnánk benne a tekintély bizonyos követelményeit. Hogy necsak a béke álljon helyre, de együttműködés is jöjjön létre tekintély és gondolkodás között az Egyházban, ahhoz — igaz, őszinte és kölcsönös szereteten túl — mind több és több érintkezésre van szükség a pápa, püspökök, teológusok és exegéták között. Legyen minél több püspök tájékozott necsak lelkipásztori, hanem intellektuális kérdésekben is. A tekintély értse meg, hogy — a hit épségének megóvása mellett — tartozik megadni a jogos szabadságot a kutatóknak. Ezek viszont törődjenek a hit javával és a lelkek javával, aminek súlyosabban kell nyomnia a latban minden merész értelmi kalandnál. Kit nem rendítene meg az a bizonytalanság, amelyet annyi papi lélekben, annyi hívünk gondolkodásában elvetettek? Bár visszavonultan élek, gyakran vagyok bizalmasa és tanúja mindezeknek. Garrone bíboros az Egyházról szóló könyvében záradékul rámutatott „a jövő három oszlopára": 1. Hűség a Zsinathoz: az volt az Egyház valódi lelkiismerete és az is marad. Még nem ismerjük eléggé. 2. Az Egyház ősi hite: ez legyen vezércsillagunk. Jogos keresnünk — XXIII. János szavai szerint — modernebb, a kinyilatkoztatás mozzanataihoz jobban illő megfogalmazását, de azzal a feltétellel, hogy tartalmát tiszteletben tartjuk. Nagy munka vár itt a teológusokra: az egész tanítást közelről meg kel! vizsgálniok, szívélyes egyetértésben az egyházi tanítóhivatallal. Kívánatos, hogy a magisztérium is a nevükre méltó teológusokkal és exegé- tákkal együttműködve járjon el. (Nem jelenti ez persze azt, hogy szükség esetén a pápa, vagy a hittani kongregáció nem avatkozhat be. Az Egyház sohasem volt, nem is lesz „demokrácia", hanem olyan közösség, amelynek élén felelős fők állnak, a szeretet és a szolgálat szellemében.) 3. Azimádság. „Senkisem ismeri az Isten titkait, csak az Isten Lelke." (1Kor 2,11). És ez a Lélek azoknak jut osztályrészül, akik kérik (Lk 11,13). 72
