Szolgálat 16. (1972)
Tanulmányok - Giny Kranenburg: „És lesz a kettő: egy“
tői. Krisztusnak ez az ünnepe bennünk az emberért van: „Közöttünk van az ő Országa." Az Egyház tavasza készülődik. Az ön bátor szolgálata nyitja meg előttünk a kapuját. A Vatikáni Sajtóiroda közlése Giny Kranenburg „ÉS LESZ A KETTÓ: EGY“ A család mindnyájunk, az egész emberiség legközösebb ősi élménye. Életünket mindannyian a családban kezdtük el, legyen az kis vagy nagy család, szegény vagy gazdag, zárt vagy nyitott, szigorú vagy engedékeny. Amit az ember családjában megélt és magával vitt az életbe, sokszor döntő jelentőségű önmaga kialakulására, megvalósulására és további életútjára. A család emléke és tudatos vagy öntudatlan hatása egész életünkön végigkísér. Közös élmény ez ugyan, de nincs két ember, aki hasonló módon emlékezne vissza családjára. Gyakran még testvérek iis saját egyéni adottságaik szerint ugyanazt a helyzetet, adottságot különbözőképpen ítélik meg. Ami azonban minden család fenntartó és közös életeleme, ami szoros közösségbe kapcsolja és egymáshoz közel hozza az olyan sokformájú és különböző családot, az a családot éltető és fenntartó szeretet. Sajnos — józanul meg kell állapítanunk és nem hányhatunk szemet a tény előtt — éppen ebben a közös, alapvető, éltető és fenntartó szeretetben van nagyon-nagyon sok hiány és fogyatékosság. Pedig kereszténynek mondjuk magunkat: millió és millió ember. A „kereszt" szó a legodaadóbb, legteljesebb szeretetmegélés szimbólumaként áll nevünkben. A szeretet, illetve annak hiánya az emberek leggyakoribb témája. Mindenki erre vágyik, ezt keresi, és mégis olyan nehéz megtalálni, élni. Pedig a világító példa itt áll előttünk Krisztusban, és mindnyájan hivatva vagyunk ezt a példát önmagunkban megvalósítani. Ez a kollektív képtelenség a tökéletes, mindent odaadó szeretet megvalósítására emberi természetünkben rejlik, amely inkább hajlandó önmagát keresni, mint a másikat. Elsősorban az „én"-t akarja kielégíteni, csak ha ezt elérte, kerülhet sor a „te“-re. De megváltottságunk éppen abban áll, hogy Krisztus kereszthalálával felszabadított minket a szeretet teljes megélésére. A szeretet pedig egész lényével a „Te" felé fordul és az „én“-t elfelejti, — addig és annyira, hogy egyszerre csak felfedezi: a szerető „Te" felé fordulásban alakot, formát, beteljesülést nyert az „én". Ez az a pillanat, amikor az „én" megtalálja azt a teljes örömet és boldogságot, amelynek elérésére kezdettől rendelve van. 3 33
