Szolgálat 15. (1972)

Az Egyház - Isten ereje emberi gyöngeségben

nem egyszer túlságosan hamar szövetkezett azzal, amit éppen maga előtt talált; máskor meg túlságosan későn értette meg az idők jeleit. Mindig működtek benne kicsiny, korlátolt, bűnös emberek; vezető egyéniségek, de gátló tényezők is; bölcs tervezők, de oktalanok is. Az Egyház: porral lepett zarándok pusztai útján.

De ez misztériumának csak egyik oldala. Ha hittel megvalljuk az Egyházat, gondoljunk semmiségének másik oldalára is. A legnagyobb, a szent legszívesebben gyöngeségbe burkolózik benne, azoknak a „kicsinyeknek“ a szívében rejtőzik, akiknek az Atya kinyilatkoztatta, milyen az Isten országának belül lakozó szépsége. Ez a rejtett Egyház él a tanulatlanokban, a jelentéktelen barátokban és apácákban, a csendes betegekben és szegényekben, a koncentrációs táborokban és börtönökben, és azokban az emberfeletti nagyokban, akiket szenteknek hívunk.

Annak az Egyháza ez, aki így szólt: „Jöjjetek hozzám ti, akik fáradoztok és terhelve vagytok“ (Mt. 11,28). Ez az az Egyház, amelyben hinni merünk — amelyről a keresztény ókor liturgiája így beszél: „Nyilvánvaló hát, hogy nem az emberi képesség a fontos, hanem az isteni adomány. Kézzelfogható, hogy e világ minden látszólagos nagyszerűsége ostobaság nélküled, ó Istenünk. Tanuljuk meg, hogy ami balga, fönsé- gessé válik Általad. Így intézkedik uralkodó erőd“ (Sacramentarium Leonianum).

A gyönge Egyház: a hit vizsgája

Kemény szó az Egyház gyöngeségéről szóló. A gyönge Egyház nemcsak hittény, hanem mindig újból a hit vizsgája is. Igaz, az Egyház ide- lenn is már a „szent úrnő“, és ha szemünk nem „hályogos“, akkor szegényes zarándokruhája hasadásain keresztül felénk csillog néha lényegének aranyos fénye. De talán az ilyen „vigasszal“ túl olcsóvá tesszük magunknak az Egyházban, mint Isten eszközében való hitet. Bizonyos, hogy ő „a népek között felállított jel, mindenkit hívogató, aki még nem hisz“ (Vat. I.), és az is marad; de mit mondunk, ha jön valaki és így szól: „Mutasd meg nekem ezt a szent Egyházat, itt és ma, a családodban, a városodban, Rómában, Délamerikában, a világon?“ Legyünk becsületesek, és tegyük az Első Vatikáni Zsinat szavai mellé azokat a szavakat, amelyeket Ágoston adott egykor az Egyház szájába: „Akik már közel álltak hozzám és hittek volna, azokat elijesztette a rossz és hamis keresztények élete. Milyen sokan lennének szívesen keresztények, de sértik őket a keresztények bűnei. Dicsérik Isten Egyházát és a keresztényeket. Hallja ezt valaki, aki nem tudja, hogy a rosszakról közben hallgatnak; közeledik, mert vonzza a dicséret — és visszataszítja a méltatlan keresztények viselkedése“ (Aug. Enarr. in Ps. 30; 99).

18