Szolgálat 13. (1972)
Könyvszemle - Pastorale-sorozat (Forró Ferenc)
hogy valaki a könyvtárban térdepelve jegyzetel. Ezt a részt hanyagolták el sokszor a régi „jámbor“ életírók. De ez csak az előkészület. Igaz, lehet íróasztal mellett ülve is sok érdekeset elmondani egy-egy szentről — csak éppen azt nem, aminek megközelítését igazából várjuk. A szent titkát csak térdelve lehet ellesni. Hiszen éppen ez a térdelés a titka. S. Pastorale-sorozat. Matthias Grünewald, Mainz, 1970/71. (Lásd 12. számunkat!) 1) W. Kaspar — K. Lehmann: Hogyan közvetíti napjainkban az Egyház Isten üdvösségét? 89 o. A füzet mintegy bevezetője és előkészítője a következőknek. Nem dogmatikai összefoglalása az egyháztannak, hanem a kinyilatkoztatás és a hagyomány alapján a ma élő Egyház képét akarja szemünk elé állítani, és ezen az alapon rámutatni feladataira és jövő lehetőségeire. Főleg három gondolatcsoport köré tömöríti mondanivalóját: az Egyház küldetése a mai világban — mai megjelenési formája — legfontosabb feladatai. Az Egyház küldetése ma is változatlan: az erkölcsi, örök értékek biztosítása itt a földön és Isten dicsőségének szolgálata, az örök élet elérése transzcendentális vonatkozásban. De a mai szekularizált világhoz a maga nyelvén kell beszélni. Vannak erkölcsi értékek, amelyeket még elismer, kérdések, amelyekre nem talál választ. Ezeken keresztül lehetne talán még megközelíteni a még jóindulatú hitetlen modern embert. Jelentős ilyen fogalom a béke, amely az egész üdvösségtörténet központi fogalma, célja. — A szerző kitér a diasporahelyzetre, a papok és hívek, meg a különböző hierarchikus fokozatok közt tapasztalható mai feszültségre. Az Egyház életében három főfeladatot jelöl meg a szerző. Ezek: az igehirdetés, a hit terjesztése és mélyítése; a szentségek kiszolgáltatása; a segítő szeretetben való tanúságtétel. Az első kettőt a papság főfeladatának tekinti, a harmadik az egész Egyház gondja. Az igazságos béke szolgálata, minden társadalmi igazságtalanság elleni küzdelem, a társadalmi hazugság és gyűlölet megszüntetésén való fáradozás mind az Egyház szeretetszolgálatához tartozik. A kiszolgáltatottak, a szegények, a védtelenek oldalán álló szeretettel igazolja az Egyház önmagát. 2) H. Fischer, N. Greinacher, F. Klostermann: Az egyházközség. 84 o. Az Egyházon mint közösségen a szerzők azt a morális egységet értik, amelyről Sz. Pál mint Krisztus titokzatos testéről ír, a II. Vatikáni Zsinat pedig mint szentségről: jelről és eszközről, amely egyesít Istennel és tagjait is belső egységbe fűzi. A füzet pasztorál- szociológiai meggondolásokkal indul. Ha a pasztorális teológia hosszú ideig szinte kizárólagosan az egyén lelkigondozását tekintette főtárgyának — a sok egyénből adódott mintegy végeredményképpen össze a közösség —, akkor az utóbbi évtizedekben mindinkább világossá vált, hogy ez már nem járható út. A területi egység, a szomszédság, vagy a polgári községbe való tartozás (falusi földműves községektől eltekintve) nem elégséges alapja többé a lelkipásztori közösségnek. A szellemi, erkölcsi közösség az, amire az Egyház is épül, ez a közösség a megszentelés és az „örömhír“ hordozója, s a maga egészében felelős küldetéséért és szolgálatáért. Erre építve kell az Egyháznak szolgálnia közösségi életfeladatát. Csak ilyen közösségi szellemben és felelősséggel állhat meg saját lelkiismerete és a világ kritikája előtt. — A füzet foglalkozik az egyházközség (benne a papi vezető és az egyháztanács) szolgálataival és — csaknem felében — az egyházközség „életmegnyilvánulásaival“: igehirdetés, szentségek, testvéri szolgálat, ökumenikus és világegyházi nyitottság. 3) L. Bertsch: Bűnbánat és bűnbánat szentsége a mai Egyházban. 44 o. Az Egyház mai életében ez is problematikussá vált. A Pastoralénak ez a füzete ezt a kérdést igyekszik megvilágítani és a bizonytalanság okait keresi. A központi kérdés az, hogyan nyerheti vissza újból az Egyház életében a bűnbánat szentsége az őt megillető helyet. A bűnbánattól és a bűnbocsánatban való hittől a hitélet gyakorlásának nagyon sok oldala függ: a gyermekek és az ifjúság előkészítése, a megtérés és a 91
