Szolgálat 13. (1972)

Könyvszemle - Ijjas Antal: Jézus története (Szabó Ferenc)

Ufas Antal: Jézus története. Budapest, Ecclesia, 1970. Ml. 812 o.

Van-e Jelentősége a keresztény hit számára a történelem Jézusának és üzenetének? Ezt az alapvető kérdést tette fel nemzedékünknek R. Bultmann. A kérdés idestova fél évszázada foglalkoztatja a keresztény gondolkodást. Jézus történetisége ugyanis — ezt katolikusok és protestánsok egyaránt hangoztatják Bultmann iskolájával szemben — nem lehet közömbös a keresztények számára, hacsak nem akarjuk lefokozni a Megtestesülés vallását valamiféle szétfolyó ideológiává. A kérdés tehát hitünk alapját, és végelemzésben a keresztény létet érinti.

Mindezt azért hoztuk fel itt, hogy rámutassunk Ijjas Antal vállalkozásának időszerűségére, fontosságára. A Szerző mindjárt prológusában megmagyarázza, miért adta könyvének a „Jézus története“ címet. Nem „Jézus életét“ szándékozott megírni, hiszen ma már általános a meggyőződés, hogy ez az evangéliumok alapján nem írható meg úgy, ahogy ezt a múlt században, sőt századunk első felében is még többen megkísérelték. „Ennek a könyvnek nemcsak címe, hanem tárgya is Jézus Története. Tehát történelem. Ha itt-ott kimaradtak belőle a lelki épülésre szolgáló részletek és szempontok, az nem azért történt, mintha a szerző nem ismerné el azok legteljesebb jogosultságát, fölemelő és szükséges voltát. Hanem azért, mert e sorok írója arra törekedett, hogy Jézusnak mindenekelőtt történelmi valóságát és hitelességét szilárdítsa meg olvasóiban.“ (44-45. o.) Valamivel később még hozzáfűzi: „Ez a könyv mindenfajta apologetikus szándék nélkül íródott. Olyanok számára, akik amúgyis hisznek Jézus történeti létében ... Ezt akartam adni az olvasónak. Jézust a maga történelmi környezetében, kortársai között és mindama személyek és mozgalmak között, akikhez őt kapcsolódások és vonatkozások fűzik. Minél valóbban és élőbben kívántam az Olvasó elé állítani . . . “

Sikerült-e megvalósítania szándékát? Úgy vélem, jórészt igen. Mindenekelőtt szeretném kiemelni azt, amit sikeresnek tartok. Ijjas a történész erudícióját párosította az író teremtő erejével. Általában hitelesen rekonstruálja a bibliai jelenetek történeti keretét, ismerteti a profán források adatait és igyekszik hűséges korrajzot adni. S miután így elhelyezte a fontosabb epizódokat, „működésbe hozza“ teremtő képzeletét. Az állókép megelevenedik, mintegy megmozdul a merev filmkocka és „látjuk“ — mint jelenlevők szemléljük — a nagy valószínűséggel rekonstruált eseményt. Kiválóan sikerültek a fontosabb ószövetségi epizódok (pl. Dávid vagy Salamon története), azonkívül főleg Jézus szenvedéstörténete. Ijjas természetesen beépíti könyvébe a régebbi Jézus-életrajzok ill. történetek ma is helytálló „rekonstrukcióit“ is (gondolok itt Daniel-Rops, Ricciotti könyvére, Mauriacra és a még szubjektivebb Papinira). Szívesen használja a nagy P. Lagrange klasszikus, ma már némileg túlhaladott evangélium-kommentárjait. De ismeri az újabb exegézis problémáit, eredményeit is, még ha nem is állt módjában (vagy talán nem is akarta) mindenütt beépíteni könyvébe ezeket az újabb kutatásokat. Főleg a gyermekség történetének értelmezésénél (Laurentin, X. Léon-Dufour) és a szenvedéstörténetnél (Léon-Dufour. Benoit, Jaubert) találkozunk az újabb exegézis szempontjaival.

Az igazat megvallva Ijjas könyvének alapkoncepciója (mondjuk „műfaja“) olyan, hogy nehezen építhette volna be a legújabb eredményeket anélkül, hogy könyvének egész módszerét, műfaját meg ne változtatta volna. Az exegéta és a teológus néha bizony megkérdőjelezi exegézisét vagy teológiai kitételeit. Nem mintha az ortodoxiával lenne baj! Erről szó sincs. A katolikus történész gondosan ügyei arra, hogy mindenben igazodjék a katolikus tanításhoz. De mintha nem merné eléggé alkalmazni a formatörténet pozitív eredményeit, amire pedig a Biblia-Bizottság új instrukciója is felbátorította a katolikus tudósokat. (1964.) Ma már teljesen az egyház szelleme szerint cselekszik az a katolikus tudós, aki óvatosan felhasználja a formatörténet és a redakciótörténet eredményeit. Ijjas persze elsősorban történész ás író, — ezt maga is hangsúlyozza: könyve „nem a szaktudós körök számára készült“ (42. o.). Mindazonáltal — ez egyik legfontosabb kritikai megjegyzésünk — jobban számolhatott

88