Szolgálat 13. (1972)
Könyvszemle - Sudbrack - Walsh: A keresztény lelkiség nagy alakjai (S.)
volna a mai exegézis eredményeivel. A gyors opciók helyett jobban érzékeltetnie kellett volna a vitás nézeteket, III. Jobban megjelölni a hipotetikus tételeket. Pl. megkérdőjelezhető az ilyen állítás: Mind a négy evangélium arámul íródott először (371. Szerintünk eltúlozza Qumrán befolyását is (pl. Szent Józsefet is e közösség kisugárzásába helyezi). De főleg a szinoptikus kérdést nem tárgyalja kielégítően: az egész könyvön végigvonul a szinoptikus hagyomány régebbi, ma már nem tartható értelmezése. Innen ered többek között a három szinoptikus kölcsönös kapcsolatának megjelöléseiben és kronológiájuk összeegyeztetésében az a szemlélet, amely erősen a régi Jézus-életraizokra emlékeztet. Ma már biztosra vehető az, hogy a szinoptikusok nemcsak egymástól és az élőszóbeli hagyománytól függnek, hanem írott részforrá- soktől is. Vitatható Ijjasnál az egyes evangéliumok datálása is: a János-evangélium- mal és a Titkos Jelenések könyvével kapcsolatban is olyan állítások szerepelnek, amelyeket a mai exegézis nemigen fogad el. Nyilván szórakozottság eredménye az ilyen téves állítás: Lázár feltámasztása „szerepel mind a négy evangéliumban, aminek megvan a maga súlyos jelentősége* (514). Ha azonban eltekintünk az ilyen exegétikai fogyatékosságoktól vagy kis elírásoktól, no meg a stílus helyenkint patetikus hangvételétől, a Papinira emlékeztető sok nagybetűs főnévtől és néhány magyartalan kitételtől, Ijjas Antal könyvét a maga nemében sikerült alkotásnak tekinthetjük. Megvallom, hogy számomra lebilincselő olvasmány volt: segített abban, hogy elhelyezzem Jézus személyét az egykorú történelemben és a zsidó kultúrkörnyezetben. S nem utolsó sorban megragadott a Szerző nagy hite, Jézus személye iránti áhítata (a szó oozitív értelmében). Könyvének epilógusa, „Imádság Jézushoz“, olyan hitvallás és vallomás, amelyet nem olvashatunk megindultság nélkül. Nagy-nagy szeretette! és lelkiismeretességgel dolgozott könyvén, amely — s talán ez a legnagyobb elismerésünk — hivő tanúságtétel. Szabó Ferenc J. Sudbrack SJ — J. Walsh SJ (kiadók): A keresztény lelkiség nagy alakjai (Grosse Gestalten christlicher Spiritualität). Echter-Verlag, Würzburg, 1969. 411 o. 27 szerző 27 tanulmánya tölti meg a vaskos kötetet: különböző nemzetiségű szakemberek, szerzetesek, papok, világiak, férfiak és nők. (Rövid ismertető névsorukat erősen hiányoljuk!) Az irányítás tervszerűségét mutatja az összbenyomás egysége. J. Sudbrack bevezetőjében igen világosan fejti ki az elvi alapokat. A lelkiélet nagyjai mindenkor időszerűek. Korunkban is — minden ellenkező látszat ellenére. Hiszen éppen a mai ember nagyon is igényli a kereszténység eleven, hiteles igazolását. Már pedig a szentekben — vagyis a kanonizált vagy nem-kanonizált „igazi* keresztényekben — konkretizálódik a kinyilatkoztatás, ők a Szentlélek „élő könyve*. Szabadítsuk meg őket az árnytalan dicsfénytől és a kegyes moralizálástól, építsük bele alakjukat az Egyház szerves fejlődésébe, amint előlép belőle és visszahat rá: az ilyen jellegű tanulmánnyal a legnagyobb szolgálatot tesszük korunknak. Az előszó mindjárt a kritikus feladatát is elővételezi, amikor hangsúlyozza: minden ilyen munka természetszerűen töredékes. Szerepelhetnének a válogatásban mások is, nemkatolikusok is, de főleg a jelenkorból többen. Ők azonban szándékosan nyúlnak inkább vissza az egyháztörténelembe, hogy a ma sokszor hiányos történeti érzéket mélyítsék, megmutatva a folytonosságot, a nem-múló aktualitást, egyszóval végső soron azt, hogy „Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és holnap*. Már most az a kérdés: kik „a lelkiség nagyjai“? A kiadók maguk vallják az előszóban, hogy az Egyházba „küldetett“ és az Egyházból „kinövő" szentek közül (H. U. v. Balthasar) az első típus érdekli őket: a kor és az utókor nagy karizmatikus alakítóiban kívánják illusztrálni a Szentlélek működését. De vajon a küldetéses nagyság azonos-e a lelki nagysággal? Korunk egyik jeles teológusa szerint a Szentlélek éppúgy jelen lehet az utcán kiáltó próféta szavában, mint a konyhában gyermekeivel 89