Szolgálat 13. (1972)
Eszmék és események - Az emmauszi tanítványok (Lk 24)
Átolvastam a Szolgálat számait és mondhatom, hogy szolgálatomnak magam is szolgatársat találtam bennük. Lelkésztestvéreim is azzal a meglepett örömmel fogadták, ahogyan én. Ahogy látom, kevés olyan írás van bennük, amikben mi protestánsok nem találhatnánk tanítást és útmutatást az Isten országának építésében, ami mégis csak nagy és szent és immár, Istennek hála, egyre inkább közös feladatunk lesz. Testvéreim nevében is köszönöm Istennek munkáját és szolgálatát. Azt hiszem, ez az igazi ökumenizmus, amikor egymást segíteni tudjuk a krisztusi úton. Úgy gondolom VI. Pál pápa is erre gondolt, amikor arra buzdított, hogy tanuljunk egymástól. Valamikor bencés gimnáziumba jártam, nagyon sokat köszönhetek azoknak az atyáknak, akik tanítottak. Én akkor, a zsinat előtti időben sem éreztem soha testvérieden hangot a részükről, sőt van lelkipásztori szolgálatomnak sok olyan momentuma, amely bencés örökség. És hálás vagyok istennek, hogy ezáltal is előbbre juttatott hitemben és elhivatottságomban. Talán éppen ezeknek az éveknek köszönhetem, hogy nyitva van a szívem a római katolikus egyház és így az ökuméné felé. Imádságos szívvel gondolok az önök szolgálatára és kérem Istent, hogy tegye áldottá, hasznossá az egész keresztyén magyarság számára munkájukat. Hazai református lelkipásztor AZ EMMAUSZI TANÍTVÁNYOK (Lk 24) MAGA JÉZUS KÖZELEDETT (24,13-17). „Ahogy beszélgettek, tanakodtak..." Krisztusról beszéltek. A „vallásos témáról folyó beszélgetés" ezekben az órákban a legtermészetesebb volt számukra a világon. Mert a szívük csordultig volt mindezzel. Ha távolállóknak kell Krisztusról beszélnünk, sokszor fájdalmasan tapasztaljuk, milyen kevéssé friss és közvetlen vallási fogalomvilágunk, és ezért milyen hatástalan. És mégis megtörténik néha-néha, hogy valaki egészen megszokott fogalmakkal és szavakkal beszél Krisztusról, ennek ellenére a legmélyebb benyomást hagyja hátra, felkavarja az embereket. Miért? Mert a beszédében benne reszket nemcsak teljes meggyőződése, hanem teljes szíve is. Csak ez talál közvetlen utat a másik szívéhez. Persze folyvást azon kell fáradoznunk, hogy hitelesen, saját személyes szavainkkal hirdessük az Evangéliumot; a döntő azonban az, ami bennünk izzik. — „Maga Jézus közeledett és csatlakozott hozzájuk". Hiszen az ő nevében vannak együtt (Mt 18,20). — „De szemük képtelen volt felismerni őt." Ha eleven hitük lett volna benne, felismerték volna. Mi is hitünkből tudjuk, hogy velünk van, ha komolyan beszélünk róla és az ő érdekében. — „Megszólította őket: Miről beszélgettek itt az úton?" Az Úr azt akarja, hogy elmondják neki, pedig hát úgyis tud mindent. Nemcsak arról van szó, hogy kibeszéljük magunkat — arra egy ember is jó —, hanem hogy gondjainkat az ó szívébe öntsük ki. TE VAGY AZ EGYETLEN IDEGEN JERUZSÁLEMBEN? (24,18-24) Nem ritkán 80