Szolgálat 13. (1972)
Az egyház szava - Visszapillantás a római püspöki szinodusra (Johann Weber)
VISSZAPILLANTÁS A RÓMAI PÜSPÖKI SZINODUSRA Johann Weber gráci püspököt sokat emlegették a szinodus alatt. Világos, józan állásfoglalásai, a kontesztáló papok iránt tanúsított nyíltsága nagy visszhangot keltettek a sajtóban, a hazaiban is. A szinodusról kiadott pásztorlevele személyes dokumentum, de egyházfői megnyilatkozás is. Alkalomadtán szeretnénk ilyesminek is helyet adni ebben a rovatunkban, hiszen „az Egyház szava“ nemcsak a római fórumok megnyilatkozásaiból áll. A szöveget néhány pusztán ismertető és helyi jellegű rész kihagyásával közöljük. A harmadik római szinodustól igen sokat vártak. És a vélemények róla nagyon különbözők. Joggal mondhatjuk, hogy a szinoduson a világegyház igazi képviselete gyűlt egybe. Az a kulcs, amely a részvevők számát megadta, biztosította a katolikus Egyház egész püspöki testületének jó képviseletét. A legtöbb jelenlevő püspököt választással küldték ki. Továbbá a kétszázegynéhány püspök, fóruma mégsem volt áttekinthetetlenül nagy. Ebben az együttesben a világ minden tájáról való emberekkel könnyebben legyőzi az ember azt a kísértést, hogy Középeurópát tekintse a föld egyedüli döntő központjának. A világegyháznak ez a fóruma komolyan vette magát, teljes szólásszabadságban, amelyet egyáltalában nem akadályozott a pápa jelenléte sem. Ellenkezőleg: véleményem szerint a szinodus elnökei gyakran túlságosan is elővigyázatosak voltak abban, hogy senki szólásszabadságát ne kurtítsák meg, akkor sem, ha a hozzászólások alig vonatkoztak a tárgyra. Ezekben a hetekben az aulában kb. 360 hozzászólás hangzott el. Mindezt végighallgatni ugyancsak megerőltető volt, nemcsak az álláspontok sokoldalúsága, hanem különbözőségük miatt is. De teljesen hamis dolog meghasonlás- ról, elidegenedésről, kezdődő skizmáról és efféléről beszélni. Sokkal inkább azt kell megállapítani, hogy minden véleménykülönbség mellett is magától értetődő tény volt az egy hit, az egy Egyház, az egy püspöki hivatal, az egy papság Isten egyetlen népében, az egy Úr, Jézus Krisztus alatt. Nagyon sokszor kérdezik tőlem, mennyire értékelem a szinodust. Egyes hangok visszaesésnek minősítik. Tudom, gyanúba foghatnak, hogy szépít- getem a dolgokat. Én elejétől végig ott voltam a szinoduson, és a hivatalos rész mellett is sok kapcsolatot szereztem, sok tapasztalatot gyűjtöttem. A fogható írásos eredmény sokak szerint túlságosan csekély. De kérdem: ténylegesen lehetett volna-e „szenzációs“ dokumentumokat létrehozni, és érdemes lett volna-e föltétlenül erre törekedni? Emlegetik a félelem, a hiányzó bizalom, a megőrzés, az aggodalmas biztosítgatás szellemét is. Biztos, hogy sok szinodusi felszólalás, amely aztán a sajtóba is eljutott, ezt a benyomást kelti. Egy ilyen eseménynél azonban, túl az írásban rögzített mondatokon, az atmoszféra is döntő. A szinodus sok mindennek tudatára l ébresztett minket — nemcsak a jelenlevő püspököket, hanem az egyházat és a világot is. Ezt nem lehet többet visszaforgatni. Ezért a szinodus nem 60
