Szolgálat 13. (1972)
Az egyház szava - Visszapillantás a római püspöki szinodusra (Johann Weber)
volt hiába. Világítsuk meg ezt néhány pontban. a) Mindannyian tudunk a világban uralkodó igazságtalanságról és nyomorról. Mindenekelőtt elméletileg. De itt az ember átélte ezt a „frontról" jövő püspökök nem-konvencionális szavaiban. Aki a szinoduson résztvett, annak számára egy földrajzi helyzetében csak bizonytalanul ismert ország nevével most egy püspök arca kapcsolódik össze. b) Az Egyház e világban van, és érte van itt. Ez sem új dolog. De a szino- dus óta ez a tantétel könyörtelen kérdésként szegeződik mindnyájunknak: Nem vesztünk-e bele a magunk problémáiba? Nem lettünk-e áldozatai annak a téves vélekedésnek, hogy először az egyházon belül kell rendbehozni mindent, amit lehet, és csak azután működhetünk kifelé? Nem adtuk-e fel az apostolságot, a küldetést, a valóságos felebaráti szeretetet? Sok püspöktől hallottam, mennyire szaporodnak a szekták, az álmisztikus mozgalmak. Végső soron emögött igen gyakran az elhagyatott világ üdvösség utáni kiáltása rejlik. c) Ez a szinodus világosan és egyértelműen fölébe kerekedett annak a kimondatlanul mindig újból kísértő tévtannak is, hogy tulajdonképpen nincs szükség a papi szolgálatra. De az eddiginél sokkal erősebb hangsúlyt kapott a pap elkötelezettsége a rábízott emberek, egyházközségek iránt. A papot nem szabad elszigetelten, önmagában tekinteni. Isten népében van, és Isten népéért. d) Ma a pappal szemben magasabbak az igények. Csak akkor felelhet meg feladatának, ha radikális hitvallást tesz a megváltásra szoruló világ mellett, és ugyanakkor radikálisan Krisztusban él. A pap egyszerre pastor, testis és animator. És mert mi püspökök felelősek vagyunk a világért, — mert Krisztus bibliai szavához tartjuk magunkat, — mert elismerjük Isten Lelkének működését az Egyház életének eleven folyamában, minden emberi nyomorúság ellenére, a századokon át, — azért ragaszkodunk ahhoz, hogy feltételeket szabjunk a papi hivatásnak. A döntő pont itt: joggal kívánhatjuk meg a paptól, hogy tanúságot tegyen egzisztenciális odaadásáról. Ezért érvényben marad, hogy aki pap akar lenni és pap akar maradni, az a cölibátussal adja meg ennek a személyes odaadásnak a tanúságát. Vajon a családi életben kipróbált odaadás is elismerhető-e e feltétel teljesítésének? Hogy efelé az ajtó bezárult-e vagy kinyílt, azt ma még nem mondhatjuk meg. Sok más jelenlevővel együtt Ausztria is a viri probati felszentelése mellett foglalt állást. De senki se vonja kétségbe, hogy ha a döntés más lesz, föltétien engedelmességgel alkalmazkodni fogunk. Kifejeztük véleményünket, érveket hoztunk fel. Ha másképpen történik, akkor ez nekünk, hivő embereknek erőteljes felszólítás: gondolkozzunk, mi ilyen körülmények között a feladatunk. A paphiány a kegyelem sürgetője is. Ha mindenáron fel akarnánk tölteni a papság sorait, az zsinat-előtti egyházképhez vezethetne. Ha az Egyház a 61
