Szolgálat 12. (1971)
Az egyház szava - A harmadik püspöki szinodus (Szabó Ferenc)
szinodusi munka és az utolsó hét derekán úgy látszott, hogy nov. 6-án nem lehet befejezni a szinodust. Ekkor Felici bíboros javaslatára két részre bontották a vitatott tételt. A) megfogalmazás: „Mindig tiszteletben tartva a Pápa jogát (salvo iure Summi Pontificis), a nős férfiak pappászentelését ki kell zárni, még kivételes esetekben is.“ B) megfogalmazás: „Egyedül a Pápa joga az (solius Summi Pontificis est), hogy kivételes esetekben, figyelembe véve az egyetemes egyház jogát, megengedje érett korú és példás életű nős férfiak pappászentelését.“ (Nem egyedi esetekről van szó, hanem egy-egy vidékről, egy-egy püspökkari konferenciáról.) Még így sem ért el abszolút többséget egyik megfogalmazás sem, ezért mindkét szöveget felvették a végső dokumentumba, megjelölve a szavazás eredményét. A többi módosított pontot az atyák nagy többséggel elfogadták. Az igazságosságról szóló dokumentum öt pontjából az első szavazásnál csak a rövid zárószakasz kapott abszolút többséget. A módosítások után a többi szakaszt is túlnyomó többséggel megszavazták. A záróülés során Duval bíboros a szinodusi elnökség nevében felolvasott egy nyilatkozatot, amely emlékeztette az atyákat arra, hogy a szinodus egyetlen dokumentuma sem hivatalos mindaddig, míg a pápa jóvá nem hagyta. Ezért minden okmányt átadnak a pápának. Köszönetét mondott a Szentatyának, hogy teljes szabadságot adott a témák megvitatására, jelen volt a legtöbb munkaülésen és a szünetekben barátságosan elbeszélgetett a résztvevőkkel. A szinodust bezáró beszédben VI. Pál a maga részéről szintén köszönetét mondott mindazoknak, akik résztvettek a szinodus előkészítésében és szerencsés lebonyolításában. Kérte az atyákat, hogy adják be a Titkárságnak javaslataikat a szinodus munkamódszerének megjavítására, ill. a szabályzat módosítására vonatkozóan. (Ezt egyébként Rubin főtitkár is nyomatékosan sürgette.) (gérte, hogy a világegyház főpásztorainak minden javaslatát, a tárgyalt két téma körébe vágó véleményeket figyelembe veszi, megvalósításukról gondoskodik, amennyiben ezek az egyetemes egyház javát szolgálják. A papság témájával kapcsolatban megállapította, hogy az atyák többsége újra csak megerősítette a zsinatnak a cölibátusra vonatkozó tanítását, majd szerető üzenettel fordult a hivatásukat hűségesen szolgáló papok felé. Az igazságosság világméretű és sokrétű problémait a szinodus természetesen nem oldhatta meg, de tanúságot tett arról, hogy az egyház az emberi közösség lelkiismerete akar lenni. Korunk emberei az egyházra tekintenek, tőle várják a szabadító üzenetet. Papok és világi keresztények, mindannyian úgy éljenek, hogy az egyházban bizakodók ne csalódjanak! (Róma, 1971. november 7.) Szabó Ferenc 69
