Szolgálat 12. (1971)

Tanulmányok - András Imre: A plébániai lelkipásztorkodás átalakulása

menő stílust tudatosan ápolják. Hogy a távolállók az Egyházat komolyan veszik-e vagy sem, elsősorban attól függ, milyen benyomást kapnak a keresztényekkel, keresztény közösségekkel való találkozásból.

A távolállókkal való kapcsolatfelvétel néhány módja:

— A távolállóktól is látogatott liturgikus cselekményeket (pl. keresztelés, házasságkötés, bérmálás, temetés, körmenet, szentelmények), úgy kell alakítani, hogy általuk az Egyház az élethez közelállónak, vonzónak és „szavahihetődnek tűnjön fel.

— A családlátogatást, a közeledő, kapcsolatot kereső lelkipásztorkodásnak ezt az egyik leghatásosabb formáját, terjesszük ki minél szélesebb körre.

— Közérdekű kérdésekről rendezzünk adott alkalommal vitaestet, amelyre mindenkit meghívunk.

— Szoktassuk rá a híveket, hogy a közjó érdekében készségesen dolgozzanak együtt a kívülállókkal is, főleg a helyi feladatok iránt érdeklődjenek és vegyenek részt megoldásukban (pl. közéleti és iskolázási kérdések, dolgozók problémái, szabadidő-kérdések).

— A plébániának legyen jól szerkesztett és vonzóan kiállított plébániai értesítője, amelyen keresztül kapcsolatba kerülhet a plébánia területének valamennyi lakójával.

— Az egyházközség használja fel a levélírás nyújtotta lelkipásztori lehetőségeket, pl. hitbeli tájékoztatás, szülőkhöz írt levelek, üdvözlő és részvétlevelek.

— Hirdetőtáblák és plakátok útján hívjuk fel a nagy nyilvánosság figyelmét az egyházközség és az egyetemes Egyház életének eseményeire.

Kategorizált lelkipásztorkodás

Társadalmunk nagy mobilitása hozza magával, hogy a plébánia egy területre összpontosított lelkipásztori szolgálata sokakat nem ér el. Sok embernél a társadalmi kapcsolat az élet egy-egy „szektorában“ (szakmai, munkahelyi, szabadidő-kapcsolatok, szellemi érdeklődésből eredő kapcsolatok, stb.) jelentősebb, mint az együttlakásból adódó. A plébánia viszont, mint említettük, a plébániai közösség kialakításánál az együttlakásból eredő emberi kapcsolatokat veszi alapul. A területi lelkipásztorkodás a lakosság számbelileg nagyobb rétegét és az átlaghivő igényeit tartja szem előtt. Nem maradhatnak lelkipásztori gondozás nélkül azonban a sajátos igénnyel rendelkező csoportok (hivőkategóriák) sem. A kategorizált lelkipásztorkodás kiegészíti a területit. A területi lelkipásztorkodásban dolgozó lelkipásztorok azonban rendszerint nem tudják vállalni ezt a többletmunkát, sem azzal a sajátságos képzettséggel nem rendelkeznek, amely ebben a munkában szükséges. A kategorizált lelkipásztorkodást tehát célszerű a plébániánál nagyobb területi egység szerint kialakítani, pl. espereskerületi szinten. A kategóriák szerint

12