Szolgálat 10. (1971)
Eszmék és események - Teológiai aggiornamento Magyarországon
Most a födolog a már keresztényeknek valóban komoly kereszténnyé tétele, az ifjúság lelki fejlesztése és a nép segítése szociális munkával. A keresztény szeretet valamikor (amikor a Gondviselés tervében ez bent lesz) Krisztushoz hozhatja az embereket. Ezt mi, az idősebb generáció (a levél írója 57 éves) talán már nem érjük meg, de nem baj. Mi az Egyházért dolgozunk, Krisztusért, és nem statisztikai eredményekért. Egy ilyen rövid levélben nem lehet mindent leírni és nem lehet minden problémát érinteni. Célunk csak az volt, hogy kedves Olvasóink imádságait, áldozatait és anyagi segítségét is megszerezhessük erre a fontos misszióra. Vajda Tibor TEOLÓGIAI AGGIORNAMENTO MAGYARORSZÁGON Hazai hozzászólások Bár tengernyi csalódást szenvedtünk intra muros autem Ecclesiae, mégis örömet szerez minden korrekt tájékoztatás személyekről, körülményekről, eszmékről, amit a Szolgálat nyújt. De kérem, hogy a szép elméleti közlések között adjanak konkrét tájékoztatást arról, hogy a II. Vaticanum prófétikus gondolatai és rendelkezései hol és mennyiben nyertek megvalósulást. Tisztelet a ragyogó szavaknak, de a Mester is azt mondotta: „Az én igéim szellem és élet.“ Azt várnók már zömében mi, magyar papok, hogy a szép igéken túl mikor lesz szebb, igazságosabb, testvéribb a klérus élete. A vatikáni gondolatoknak megfelelő intézkedésekre van égetően szükség! Veritas libe- rabit vos! A II. Vaticanum meglátta a Veritas mai arcát. Meglátta, de ezen túl nem történik semmi? + Bár már az idősebb korosztályhoz tartozom, mégis örömmel olvastam azokat a tanulmányokat is, amelyek talán „túlmodern“-nek tetszenek és vitathatónak találtam. Föltétlenül megvan az a hasznuk, hogy gondolkozásra indítanak és arra ösztönöznek, hogy azok felhasználásával — vagy esetleg azok ellenére — keressük a jobb megoldásokat. Kis plébániám csaknem valamennyi lakosa a budapestkörnyéki gyárakba jár munkába, s ezért nálunk is jelentkeznek a gyökeresen megváltozott életmód lelkipásztori problémái. Ezért nagyon jó, ha szélesebb látókörből tudom ezeket szemlélni. + A váci EPSZ határozatai a szentségekkel kapcsolatban meghökkentettek. Veszedelmesen terjed ez a „mérges“ megoldás. De: a szentségeket nem annak adom, akinek akarom! A „feltételeket“ Krisztus s az Egyház szabja meg. Szankciók — a zsinat után különben is időszerűtlenek. Az azonban biztos, hogy kötelességünk a felvevőket előkészíteni, amennyire a körülmények megengedik. Ennek az útja az érdeklődés felkeltése, és az 92