Szolgálat 10. (1971)
Eszmék és események - Levél Formóza szigetéről (Vajda Tibor)
LEVÉL FORMÓZA SZIGETÉRŐL A japán megszállás idején (kb. 50 évig) alig volt katolikus misszionárius a szigeten. A néhány spanyol dominikánus jó munkát végzett, de kis számuk miatt nem tudtak nagyszabású tevékenységet kifejteni. 1948-tól sok külföldi kínai hithirdető kezdett a szigetre jönni. Megkezdődött az evangelizálás igazi munkája. A munkás sok volt (sok pap, nővér, katekista, katekétanő), az eredmény óriási. A kb. 10 000 főnyi katolikus tábor 1969. jún. 30-ig 305 793-ra szaporodott. (Tavalyi statisztika nem áll még rendelkezésemre, de az utolsó évek átlagos növekedését véve figyelembe a szám kb. 310 000 körül lehetett.) Az első években rengetegen keresztelkedtek meg. 25 000 körül volt az évi növekedés. Az utolsó években azonban nem éri el az 5000-et sem. Miért e visszaesés? Az egyik ok az, hogy a misszionáriusok az elején teljesen a pogányok megtérítésével foglalkozhattak, mert alig volt még keresztény. Amint azonban minden misszionáriusnál kialakult egy kis keresztény közösség és növekedett is, a papnak sok időt kellett fordítania a már megkereszteltek hitben való erősítésére. Szerencsés volt, aki megtette. Mert aki ezt elhanyagolta és egész idejét továbbra is pogányokra fordította, lassankint elvesztette a megkeresztelteket. Egy másik oka a lelassúdásnak: kezdetben sok a kínai kontinensről jött ember lett kereszténnyé. Sok köztük szegény volt, szomorú és tele az élet mindenféle problémáival, könnyen elfogadta a vallást, amely számára vigaszt és erőt hozott. Később azonban ezek is letelepedtek. Anyagilag a legtöbb rendbejött. Lassankint meghonosodott, a vallás iránti érdeklődése csökkent. A szigetlakok (formózaiak) lassabban lettek keresztények, de köztük is szép számmal akadnak ma már katolikusok. Lehetne talán azt mondani: akik keresztények akartak lenni, megkeresztelkedtek, a többiek jelenleg még nem akarnak keresztények lenni. A fejlődés talán túlgyors volt, a keresztelés is. A pap, főleg kezdetben, igyekezett kis keresztény közösséget kialakítani (nem jó az embernek egyedül lenni — érezte talán, amikor még egyedül volt egy hatalmas pogány tengerben), s így talán nem eléggé vigyázott a kereszteléskor. A gyorsan kereszteltek közül nem egy ma már nem számítható igazán kereszténynek (talán sohasem volt az, hanem csak megkeresztelt pogány, azaz olyan, aki sohasem hitte, hogy Jézus Isten, Megváltó). Most mindenütt lassan megy az evangelizálás. Ezt az időt most minden papnak arra kell fordítani, hogy mélyítse keresztényeiben a hitet és igyekezzék visszahozni azokat, akik már messze mentek az atyai házból. A jövő? Lesz-e valamikor keresztény Formóza, amelyről minden misszionárius álmodozott kezdetben? Nem tudom, de ha nem jön valami csoda, aligha lesz. Miért? A sok szórakozási lehetőség (mozi, televízió, kirándulások stb.), mint az egész világon, Formózán is akadályozzák működésünket, és elvonják az emberek figyelmét a vallástól. A formózai falun van egy másik probléma is. A falu egy egész. Életéhez hozzátartozik évenkint néhány ünnep, amikor az egész falu ünnepel és ételeit a pagodába viszi. Ha nem egy tömeg egyszerre lesz keresztény (ami a legtöbb helyen ma már szinte teljesen lehetetlen), egy-egy személy nehezen lesz, mert ezzel teljesen ki kell válnia környezetéből. Van-e remény? Talán valamikor a jövőben az Egyház merészebb vizekre evezhet. Azaz észreveheti, hogy a legtöbb ma vallási aktusnak tartott pogány rítus tulajdonképpen nem vallási, és a legtöbb szellemnek titulált „istenség“ tulajdonképpen csak nemzeti hős. (gy tiszteletében nincs semmi tiltandó. Akkor a formózai falu talán tömegekben fog Krisztushoz fordulni, mert a vallás belső erőt, kegyelmet jelent majd, de nem kívánja, hogy mindent elhagyjon, amit ősei csináltak. Frontáttörés már történt. Ebben az évben a kínai újévkor a kínai kardinális, yü Pin Pál érsek tömjénpálcikával a kezében tisztelte az ősöket. 91
