Szolgálat 10. (1971)

Eszmék és események - Hollandiai beszámoló (Giny Kranenburg)

tésbe, és egyedül érzi magát. S miután saját lelkiismeretére van hagyva, ha valami nem kellemes neki, nem szól hozzá, nem személyes ízlése szerint való, úgy érzi, szabad elmaradnia.

Viszont 65 előtt az ökuméné igen egyoldalú dolog volt: a katolikusok mindent megtettek, hogy elhagyják, ami a protestánsoknak esetleg nem tetszik, azok viszont nem nagyon mozdultak irányunkban. Ebből a szempontból nagy meglepetés ért, amikor visszajöttünk. Most is Hollandia egyik protestáns fellegvárában élünk. Van ugyan öt katolikus egyházközség, de a lakosság többsége protestáns. És méghozzá igen szigorú elvhű fajta, vagyis „gereformeerd“. (A szólásmondás szerint ezen a vidéken még az 50-es években minden héten megettek egy misszionáriust!) Az ökumenikus fejlődés ugyan lassan indult meg, de letagadhatatlan. Esperesünk igen kiváló ember, protestáns körökben is nagy elismerésnek örvend. Az idei 25 éves felszabadulási ünnepségeken a prot. nagytemplomban tartott ökumenikus istentiszteleten ő tartott egy nagy beszédet, vezette az istentisztelet egy részét. 69 őszén résztvettem egy „a prot. egyházak tanácsa“ által rendezett előadássorozaton, amire katolikusokat is meghívtak. Igazán csodálatos volt az a komoly, őszinte érdeklődés, amellyel a kát. előadókat hallgatták (pl. prof. Fiolet OFM) és az a megértő, jóakaratú nyíltság, amellyel az előadás utáni vitákon résztvettek. Ezt csak az méltányolhatja igazán, aki megtapasztalta, mit is jelentett itt még 15 év előtt az egymástól való elzárkózás. Hiszen még az elemista gyerekek is „katolikusán" futballoztak, vagy „protestánsán“ tornáztak ... A cserkészet, a kereszt-egyesületek, mind-mind külön-külön világnézeti, vallási alapon álltak fenn. Manapság már természetes, hogy ha más csapat nincs, felvesznek katolikust protestáns csapatba, ill. fordítva. (Igaz, hogy a cserkészet már majdnem teljesen kihalt.)

Ez pozitívum volt. De ha ezután körülnéz az ember a mindennapi gyakorlati életben! ... 69 febr. végén kezdtünk jelenlegi plébániatemplomunkba járni vasárnap. Ha akkor egy picit megkésve érkezett az ember, nagy kínnal talált helyet az oldalhajó padjaiban. Idén tavasszal férjem többször mondotta, mennyivel kevesebben vannak a templomban. Ma úgy kell visszatartanom magamat, hogy ne a 2-3. padba vonuljak be, bármilyen későn vagy korán jövünk. Miért ez a szemmellátható visszaesés ilyen rövid idő alatt?

Szomorú megélni az egyházi intézmények felszámolását is. Idősebb fiunk 1965- ben Nijmegenbe került a Canisianumba internátusba. Tavaly érettségizett mint az internátus utolsóélőtti osztályának tanulója. A jövő nyáron megszűnik ez az elismert, régi jó tanintézet is. Leányunk az érseki kisszeminárium 4 év óta nyilvános gimnáziumának V-es tanulója. Jelenleg 13 bejáró kislány van a kb. 40 extern fiú mellett. Még egy pár éve 350-400 fiú tanult itt, akik kis kivétellel érettségi után nagyszemináriumba mentek. Azóta maradt kb. 100, a tavaly érettségiző osztályból 16 ment teológiára, de alig pár lesz pap. Idén a lányom osztályából egy sem készül már papnak. 72 nyarára pedig a szeminárium megszűnik.

Felejthetetlen „élmény“ volt számomra az is, amikor 69 tavaszán először akartam hétköznap misére menni új lakóhelyünkön. A templom üres, sötét, kihalt, pár perccel 1/2 9 előtt. Miután kint a falitábláról mégegyszer megbizonyosodtam, hogy 1/2 9-kor van szentmise, elindultam keresni, s végül is megtaláltam a sekrestyében: a pap és 3 öreg hölgy hivő. Egész nap szinte betege voltam ennek az „élménynek“. Ma már megszoktam. Néha vagyunk öten, néha meg 8-10 is összeverődik. Állítólag az este 7 órai mise jobban látogatott, ott legalább 15-20-an vannak.

Hogy ez így v a n , azt még csak el lehetne fogadni — de hogy rövid 6-8 év alatt alakult ki ez a helyzet, ezt valahogy nem tudja megérteni az ember. Azelőtt a szabályok, törvények, parancsok betűi mögött nem tudták fölfedezni a szellemet, azért lett kereszténységük olyan szőrszálhasogató formalitás. S talán ez az oka annak, hogy most, amikor fölfedezték, hogy eddig a betűt (a legkisebb betűt is) keresték, kutatták, tartották meg, s ez nem volt helyes és tévutakra vezetett — elmaradnak,

89