Szolgálat 10. (1971)
Tanulmányok - Vass György: A modern istenkeresés útjai
A VITA JELENLEGI HELYZETE Az eddigiekből úgy tűnhet, hogy a protestáns tradíció istentana homlokegyenest ellenkezik a katolikus istenkeresés útjaival. Hiszen 1870-ben, az első vatikáni zsinaton hittétellé vált, hogy a természetes emberi értelem el tud jutni a maga erejéből az Isten létének ismeretére. De ez a dogmatikus felfogás mégsem osztja meg az egyházak ökumenikus törekvését, mert azóta mind a két oldalon tovább haladt az istenismeret kifejtése. Anakronizmus lenne a modern protestáns istentant az 1870-es dogmával visszavetni. Katolikus oldalon egyre jobban revideáljuk a múltszázadbeli istentan rendszerét. Talán két jel mutat erre. Először is hangsúlyozzuk, hogy a természetes istenismeret eredménye nem egy másik hozzánk hasonló, hanem egy minket teljesen felülmúló létezőhöz vezet. Nem a iogikus következtetés, hanem a mindig többet és mélyebben tudni vágyó értelem kereső ereje mutat a lét transzcendenciájára. Ebben a dinamikus ismeretben, illetve ennek látókörében tudjuk csak feltenni istenkeresésünk igazi kérdését. Csak azt akarjuk bizonyítani, hogy ez a kérdés elkerülhetetlen. Nem mi ragadjuk meg értelmünkkel Istent, hanem értelmünk kinyílik, hogy felfoghassa az isteni önkinyilatkoztatás bizonyságát. Másodszor katolikus teológusaink egyre jobban hangsúlyozzák, hogy az istenkérdés emberi dinamikája már burkoltan föltételezi a bennünk öntudatlan is működő hit erejét. A kérdezés folyamatában már jelen van az Isten kegyelme, és ha kérdéseink kielégítő feleletre találnak, akkor ez nemcsak az értelmi következtetés műve, hanem a hité, amely elfogadja Isten önkinyilatkoztatását. De ugyanígy protestáns hittudósok is revideálják Barth merev nézetét. Igenis, emberi létünk és emberi kultúránk értékes még önmagában is, mert csak ebből léphetünk az egészen más létező — az Isten felé. Kell, hogy legyen valami érintkezési felület az ő léte és a mi létünk között, hiszen hogyan fogadhatnánk el az önmagát kinyilatkoztató Istent, ha nem kerestük volna őt, ha nem lett volna vágyunk erre a találkozásra? Ha nincs meg bennünk az Istent kereső dinamizmus, akkor a kinyilatkoztatás Istene értelmetlen marad, emberi, világi értékeink pedig érthetetlenek. A kérdés csak az, hogyan lehet ezt az Isten és ember közötti érintkezéspontot kifejteni. Három ilyen utat szeretnék röviden összefoglalni. Az elsőt az egzisztencialista, a másodikat a perszonalista, a harmadikat pedig a pragmatikus istenkeresés fogalmával jelölöm. A mai gondolkozásnak ez a három útja nem teljesen különböző egymástól. Bizonyos síkon összetalálkoznak és nyelvezetük is sokban hasonlít. Azt sem lehet mondani, hogy ennek a modern istenkeresésnek módszere csak a protestáns hagyomány gondolatmenetét viszi tovább. Nem egy katolikus teológus folyamodik ezeknek az új filozófiai irányzatoknak eszmerendszeréhez és nyelvéhez. Nincs örökérvényű filozófia. A régi bölcselet útjain túl az 61
