Szolgálat 10. (1971)

Tanulmányok - Zichy Aladár: A harmadik világ

mert nehéz átállni az újra. Ezeknek a népeknek nincs játékszerük, amin már gyermekkorukban beléjük idegződnék formák és fizikai erőviszonyok ismerete, ami fantáziájukat gazdagítaná, koordináló képességüket növelné. Ez az ember jelenlegi állapotában épp oly alkalmatlan a civilizált életmódra, mint ahogy az átlageurópai komoly testi és szellemi tréning nélkül használhatatlan az űrhajózásra.

Az egyes emberfajták között fennálló különbségek vitatása és az öröklődés elismert törvényeinek kétségbevonása nélkül hangsúlyoznunk kell itt azonban a fizikai körülmények és társadalmi behatások döntő befolyását. A tapasztalat azt mutatja, hogy a fejlődés alsó fokain élő népek leszármazottai is képesek — megfelelő gondoskodás és nevelés esetén —, olyan fizikai és szellemi teljesítményekre, amelyek elfogadhatónak, egyenrangúnak, esetleg kiválónak minősítik őket a fejlett társadalmak mércéje szerint. A világ kétharmadának elmaradottsága tehát megváltoztatható, emberi ellenőrzés alá helyezhető, nem biológiai adottság, hanem gazdasági, társadalmi és kulturális behatások, alapvető anyagi javak és szellemi tréning hiányának eredője.

Mi jellemzi a fejlettebb és kevésbé fejlett népek viszonyát?

Mindenekelőtt egy történelmi teher: a fehér faj hatalma alatt tartotta és kisebb-nagyobb mértékben kihasználta a többit. Csak a legutóbbi időben, a második világháború, közel száz állam függetlenedése után módosult ez a viszony az elvben egyenlő jogokkal rendelkező, de gyenge, elmaradt fej- lődésű öccs és az erős, módos bátya viszonyává.

A fejlődő népek érzelmeit az utóbbi években s jelenleg főleg két vonás határozza meg. Elsősorban jólétünket akarják. A biciklit, a tranzisztoros rádiót, a varrógépet, majd a motort, az autót és a televíziót. Sóvárognak az után, ami nekünk van. És a civilizációval szorosabb érintkezésbe került rétegek irigykednek. Másodsorban kisebbségi érzésük van. Ez a gyengébb, a pechesebb, a szegényebb, a későn kelt ember komplexusa a szerencsésebb kortárssal szemben. Ez az érzés negatív irányba fejlődve revansvággyá nőheti ki magát. A kisöccs arra az időre vár, mikor megerősödve végre ő porolhatja el a bátyját. Ez az álom magában véve még nem vétek. Emberi és természetes. A mi érzéseink helyénvalósága sem kevésbé kérdőjelezhető meg. A fejlettebb népek zöme ugyanis úgy tekint a kevésbé fejlettekre — különösen tényleges érintkezés esetén —, mint akik „nem régen jöttek le a fáról“. Gazdasági elmaradottságukat minden további meggondolás nélkül kulturális és általános emberi elmaradottsággal azonosítják. A fejletlenséget sokan egyszerűen szellemi alacsonyabbrendűségnek tartják. Mások meghökkentő magabiztossággal lustasággal, nemtörődömséggel és tunyasággal vádolják az elmaradt népeket a bajok miatt. A lenézésnél jobbik eset, ha — főleg az utóbbi két évtizedben a világsajtó által közzétett tények hatása alatt — sajnálkozunk. Mit is lehetne mást tenni, mikor a televízió azokat a kis vízhasú keletázsiaiakat mutogatja? A részvét azonban gyakran kimerül

39