Szolgálat 10. (1971)

Tanulmányok - Tomka Ferenc: Isten jele a világban

benálló megdöbbenésben — mindenki találkozik a Végtelennel, mert az anyagon túlra irányuló, a végtelenre nyitott lét szükségképpen utal rá. A végtelen szeretet, megértés, szépség, öröm és tudás ősképének a felvillanása utalás a személyes végtelen szeretetre, megértésre, szépségre, örömre és tudásra. Az igazi vallási élményben az ember feltárja, átadja magát a Végtelennek: „legyen meg a Te akaratod". Ugyancsak a Transzcendens megsejtéséből fakad, — de helytelenül értelmezi a vele való találkozást — az a magatartás, amely ahelyett, hogy feltárulkozna, bezárkózik. Nem meri átadni, rábízni magát a Végtelenre, védekező állásba menekül, és saját szolgálatába akarja állítani az abszolútumot. Lelkületének kifejezője, hogy „legyen meg az én akaratom“. Az ilyen embereknél — a valláslélektani felmérések igazolása szerint — a vallás „biztosító szerepet" tölt be (vö. H. Carrier: Psycho-sociologie de I’appartenance religieuse, Róma 1960). Az ősi, pogány vallások akartak így manipulálni, kereskedni az istenekkel: varázslatokkal akarták rákényszeríteni őket emberi elgondolásaik megvalósítására. Ugyanez a „kapaszkodási ösztön" (Szondi) a gyökere sok „keresztény“ vallási magatartásnak is. Hányán akarják egy-két szentmisével — vagy akár napi áldozással — „lefizetni“ Istent, elvárva, hogy Isten is „tudja a kötelességét“ velük szemben; nem is szólva a szentek tiszteletének némely szélsőségesen babonás megnyilatkozásáról. Mennyivel krisztusibb az ilyen „keresztény“ a vadembernél, aki vallása pogány mágiáit éppúgy betartja, mint a „keresztény“ a maga ceremóniáit? Ez nem Krisztusban élt új élet, nem kereszténység. (L. Debarge: Psychologie und Seelsorge, München 1969. 56. o.). Ez a „vallásosság“ egészében megmagyarázható természetes lélektani alapon. Semmi köze a Végtelen elfogadásához, ami a vallás lényege. Ellenkezőleg e magatartás a Végtelen elutasítása: babona. (Pontosabban: a babona a végtelent a végesbe helyezi, a végest abszolutizálja.)

A Krisztus-hit húsvéti hit: a húsvét titkában megújult világszemlélet, amely az egész létet új megvilágításba helyezi. Minőségét és jelentőségét az apostolok fejlődésén mérhetjük le. A feltámadás előtt is tudtak mindent: látták a csodákat, elfogadták Krisztus tanítását, s mégis hiányzott belőlük az életalakító, a Krisztus szemével látó, Jézus szellemében cselekvő hit. Bizonyára ontológiai-szimbolikus jelentése van annak, hogy az emmauszi tanítványok nem ismerték föl Jézust mindaddig, amíg be nem látták, hogy a feltámadást megelőzi a szenvedés és a halál, de az élet kilátásíalanságai, sötétségei mégis a feltámadáshoz vezetnek Krisztusban. A feltámadás, a Szentlélek eljövetele tette bennük cselekvővé a hitet.

A kereszténység esélye

Ezek után a gondolatok után nem mulaszthatjuk el a visszapillantást az egyház történelmére, mert még mindig bevett magatartás „keresztény körökben“ a „régmúlt szép idők“ utáni sóvárgás. Akkor — mint mondják — „mindenki beleszületett a hitbe, s nem voltak hitetlenek". Egy ideológiába —

23