Szolgálat 10. (1971)

Tanulmányok - Tomka Ferenc: Isten jele a világban

ban , azt az Úr parancsa szerint pogánynak vagy vámosnak kell tartanunk (Mt 18, 17 — D. 2286).

A keresztény szónak kétféle jelentése van tehát: sztat ikusan a keresztség megtörténtét jelzi, dinamikusan pedig — a Szentírás szellemének kizárólag ez felel meg — olyan emberekre vonatkozik, akik új életet élnek Krisztusban. (Hasonlóan különbözteti meg Rahner az egyház „törvényszerinti“ és „cselekvő“ tagjait.) Isten előtt — azaz ontológiailag — a Szentírás tanítása szerint azok a keresztények, akik Krisztusban élnek. „A keresztségben ugyanis eltemetkeztünk vele együtt a halálba, hogy miként Krisztus az Atya dicsőségéből feltámadt a halálból, úgy mi is új életre keljünk . . . meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek Jézus Krisztusban“ (Róm 6,3-11). „Krisztus szenvedett, hogy nem emberi vágyaitokat követve, hanem az Isten akarata szerint éljetek földi életetek hátralévő idejében“ (1 Pét 4,1-6). „Csak aki az Isten akaratát teljesíti, az marad meg örökre“ (1 Jn 2,17). Aki nem él krisztusi életet, az hiába fogadja el a keresztény tanrendszert, üres ideológiát ápol csupán; hiába használja az egyház jeleit, szertartásait: számára ezek külsőségek, ceremóniák. Ők azok, akik „testük szerint" — azaz a látszat szerint — az egyházhoz tartoznak, „szívük szerint azonban nem" (LG 14).

A léleknélküli vallásgyakorlás gyökerei

Kézenfekvőnek látszik az ellenvetés: miért járnak templomba és miért járulnak a szentségekhez ezek az emberek? Vajon a vallásgyakorlatokhoz való ragaszkodásuk önmagában nem elég bizonyítéka hitüknek? B. Shaw nem kis gúnnyal ír az olyan vallásos emberekről, akik „nem hisznek, csak ülést béreltek a templomban; nem erkölcsösek, csak konvencionalisták, akiknek nincs véleményük, csak ragaszkodnak egy véleményhez.“ A csupán szokásokra alapított magatartás egyik magyarázata az, hogy „azt hiszik, pozíciójuknak tartoznak ezzel, s ők mindig azt teszik, amit egy gentlemannek tennie illik“ (B. Shaw: Ember és felsőbbrendű ember, Budapest 1919. 259. és 229. o.).

A vallásszociológia felmérései igazolták azt a (mindnyájunk által tapasztalt) tényt, hogy a kereszténység nagyon sok „gyakorló vallásos“ emberben nem hatol az egyéniség mélyéig, csupán felszínes, szokássá merevedett cselekedetek összessége. Ennek a külsőségekben kimerülő magatartásnak azonban csak egyik oka a Shaw által elítélt és a szociológusok által részleteiben is feltárt tradicionaíizmus. A másik ok — amely a valláskritikában ugyancsak közismert — a valláslélektan területére irányít bennünket. A valláspszichológia tudományosan részletezi azt az elemi tapasztalatot, amely szerint az emberi természet mélyén a transzcendencia megsejtése, ősképe él. Az élet fordulóin, a határhelyzetekben — az öröm, a szépség, a szeretet felujjongásaiban vagy a szenvedéssel, a halállal szem22