Szolgálat 9. (1971)
Tanulmányok - Béky Gellért: A pap Istene
természetimádó, természethez simuló kultúrák istenei szinte felolvadnak a természet ritmikus jelenségeiben. A gyerekek istene nagybácsi; az egyszerű, tanulatlan embereké meg hol király, hol bíró, hol földesúr, hol nagylelkű herceg. A nőké megint más: a termékenység, az anyaság biztosítéka; máskor meg isteni jegyes vagy végtelen türelmű apa, férj, akinek minden kínját- baját elpanaszolhatja az ember. Az európaiak istene természetesen büszke, hódító nagyúr, aki nem tűr ellentmondást és bizalmatlan tud lenni még a bennszülött keresztény papsággal szemben is. És így folytathatnánk ezt tovább . . . Hát a papok istene? Igen, a papoké! Mert a történelem tanúsága szerint ilyen is volt: klerikális, hatalmaskodó, büszke isten; a jog, az erkölcsi parancsok és tilalmak istene, aki ráadásul nem egyszer nőgyűlölő is, egyszóval igazán „papos“ isten. 4. Mint látjuk, igen nagy a hajlam (és a veszély), hogy kiki a maga foglalkozása, felfogása, képzelete szerint önnön képére és hasonlatosságára formálja az Istent. Minden ember született istenfaragó: a magunk képére és testi-lelki alkatára idomítjuk, faragjuk, alakítjuk, színezzük, cicomázzuk a magunk istenét. Ezt az istent imádjuk, propagáljuk, s talán kényszerítjük másokra is. Ha meg nem tetszik, mert túlságosan naív és emberi, egyszerűen elhallgatjuk, kinevetjük, elvetjük, „megöljük" és büszkén haladóknak, felvilágosodottaknak tartjuk magunkat. Most sokat beszélnek a teológusok az „Entmythologisierung“-ról, azaz arról, hogy és mint kellene a hitet kihámozni a sok történelmi, járulékos, babonás sallangból. Mindenekelőtt azonban istenfogalmunkat kellene kiszabadítani az emberies elképzelések önkényes kényszerzubbonyából: Ent- anthropologisierung! Az istenhezfordulás első és leglényegesebb feltétele annak felismerése, hogy nem Isten van az ember képmására teremtve, hanem ellenkezőleg: Isten alkotott bennünket a maga képére és hasonlatosságára. A pap, talán mivel nőtlen és mert — legalább is eddig — egy külön társadalmi osztályt képviselt (ennek az osztálynak minden kiváltságával és öntudatával), hajlamos az uralkodásra, parancsolásra és nehezen kapható a szolgálatra. Lehetséges, hogy egy kis igazi nőiesség és anyaság — alázat, szolgálatkészség, szeretet — nem ártana a pap személyében s talán istenfogalmában sem . . . Milyen paradoxon ez! 5. Ugyan mit szólnánk az olyan orvoshoz vagy építészmérnökhöz, aki kitűnő sportoló, okos színházi kritikus, ügyes szervező, szemes propagandista, csak éppen a szakmájában, az orvostudományban meg az építészetben nem túlságosan járatos? Pedig nem kevés pap sok mindenhez ért, de papi dolgokban (Isten, a hit világa, a hívek felelősségteljes vezetése) tájékozatlan és felületes. Tamási Áron Ábele róluk is elmondhatná, hogy ha éppen Istenről, a másvilágról és egyéb hasonló kérdésekről esik szó, hát ő is tud annyit, mint a papok: azaz szinte semmit. 48
