Szolgálat 8. (1970)
Tanulmányok - Cserháti József pécsi püspök: Közös felelősség a püspök és a pap szolgálatában
több és más, mint pusztán evilági jogi szerkezetű közösség, amelyben fölé- és alárendeltség van és a jogi gépezet funkcionálásának egyik alapfeltétele benne: az alárendeltek engedelmessége. Az egyháznak e jogi koncepcióján túljutottunk és az egyházi közösségben biblikus-dogmatikus és ezekből eredő jogi viszonyulásokra épült lelki, kegyelmi épületet vagy organizmust látunk. Isten kultikus népének felépítettségében is alá-, fölé- és egymásmellé rendeltség van, ennek jellemzésére azonban már nem használjuk az ilyen kifejezéseket, mint „egyházkormányzati apparátus“, „az egyházi hatalom gyakorlása", „adminisztratív vezetés“, „jók jutalmazása, rosszak büntetése“, stb. Ha ezek mind a saját lényegük szerinti árnyékolt- ságukban meg is vannak és meg is maradnak az egyházban, mindig csak másodlagos valóságot érintenek. Valójában csak egyetlen fogalom alkalmas arra, hogy az egyházban a vezető réteg, az egész hierarchia tagjainak egymáshoz rendeltségét és a közöttük lévő belső kapcsolatot lényege szerint fejezze ki, és ez a közös szolgálat, az Isten népének szolgálata. A Krisztus szolgálatában való közös részesedés A régi tekintélyelv és főleg ennek gyakorlása sokszor egyoldalúan, pusztán jogi megalapozást keresett. Ha Krisztus Urunk jogi alkatú közösséget alapított, már pedig ehhez semmi kétség nem fér, akkor hatalommal rendelkező egyházi tekintélyt is alapított az apostolokban és Péterben és ezek utódjaiban, és azt akarta, hogy ezek éljenek is hatalmukkal és fogják egybe segítőtársaik erőit, hogy az Isten népe üdvösségének biztosításában a legcélszerűbben gyümölcsöztessék. „Minden hatalom nekem adatott mennyben és a földön: Menjetek, tanítsatok minden népet, kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében“ (Mt 28, 18). Ezzel Krisztus az egyháznak minden időre megadta az igehirdetésnek, a szentségek kiszolgáltatásának és a lelkipásztorkodásnak jogát és hatalmát. Az üdvözítőtől adott hatalom azonban sohasem lehet öncélú, még látszatában sem, mert ennek az üdvösség szolgálatában és nem a hatalmi apparátus, vagy kormányzati gépezet fenntartásában kell érvényre jutnia. Arról a szolgálatról vagy szolgáló szeretetről van szó, amellyel Krisztus kereste az emberek üdvösségét. Szinte ebben fejeződik ki Krisztus misztériumának foglalata: azért jött, hogy szolgáljon, és Krisztus papságának és ezzel minden papságnak a lényege a szolgálat. „Aki nagyobb akar lenni, az lesz a ti szolgátok; aki pedig első akar lenni köztetek, az legyen szolgája mindenkinek; mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon és életét adja váltságul sokakért“ (Mk 10, 44). A Krisztus-misztérium lényege valóban abban domborodik ki, hogy az emberré lett második isteni személy, az „Isten szolgája“, „a szegény názáreti Jézus alakjában“ engedelmességével, saját életének a kereszten való föláldozásával minden ember nevében és helyett megadta Istennek azt a dicséretet és tiszteletet, amely az értelmes teremtmény részéről az 7
