Szolgálat 8. (1970)
Eszmék és események - A Szent István-év megnyitása Jugoszláviában
Sok teremtő kezdeményezést kell megvalósítanunk, hogy rábírjuk a hosszú útra az öt világrész fiataljait. A kölcsönösségre való tekintettel és azért, hogy a harmadik világ hangja legyen túlnyomó, az első nagy találkozások Ázsiában, Afrikában és Latinamerikában lesznek. Megfigyelőhelyeket létesítettünk Dakarban és Kigaliban Afrika, Bogotában és Recifében Latin- amerika, Bombayban India számára, hogy igyekezzünk megérteni azt, ami ott történik és közvetíteni azt, amit megragadtunk. Taizében a nyár egész folyamán voltak ifjúsági találkozók. 20 000 fiatal járta így meg húsvét óta a taizéi dombot, 65 ország képviseletében. Ezek a fiatalok elmélkedtek arról: mit jelent az ünnep nekik, személyes életükben, milyen forrásokból ered, és milyen feltételeket kell egyesíteni, hogy másoknak is lehetővé tegyék. Megünnepelték annak örömét is, hogy együtt vannak, hogy annyira egymás kiegészítőit fedezik fel egymásban. Háromszor napjában, összegyűlve a testvérek köré a közös imára, még egy másik ünnepet is tartanak: ugyannak az Úrnak közös dicséretében. A zsinati előkészület kinek-kinek az életében folytatódik, a hűség apró aktusaiban, igen egyszerű eszközökkel. Maga a zsinat később következik majd. Először az a fontos, hogy átéljük, kimélyítsük önmagunkban a feltámadott Krisztusnak ezt az életét, és alázatosan megmaradjunk az egység Urának jelenlétében, hogy ö átformálja életünket és a kiengesztelődés jelét alkossa belőle az emberek, a keresztények között. A SZENT ISTVA.N-ÉV MEGNYITÁSA A BÁCSKÁBAN A Bácska is megünnepli a magyarság megtérésének ezeréves jubileumát. A hivatalos megnyitás 1970. aug. 20-án történt a szabadkai székesegyházban: Zvekanovic Mátyás megyéspüspök úr celebrálta magyar nyeiven a Szent István-misét. Megható volt a felajánláskor magyaros ruhában felvonuló fiatalság, akik adományaikat tették az oltárra. Hasonló módon nyitották meg azután a jubileumi évet ünnepélyesen főesperesi kerületenként is: Zomborban, nov. 8-án Moholon a tiszamenti magyarság részére és nov. 22-én Újvidéken az ottani magyarságnak. Én most a moholiról szeretnék egy-két élményt megírni, mert azon vettem részt. Az ünnepség délután négy órakor kezdődött. Már 3 órakor zsúfolásig megtelt a templom és majdnem ugyanannyian foglaltak helyet a templomkertben is. Négy órakor megérkezett a püspök úr, a pápai nunciussal, aki a Szentatyát képviselte és áldását hozta. Mivel a magyarság megkeresztelésének ezredik évfordulóját ünnepeljük, az első aktus 27 kis magyarnak a megkeresztelése volt, akiknek fejére maga a püspök öntötte a keresztvizet. A zsúfolt templomban alig tudott helyet találni a felajánlási körmenet, amelyben a vidék fiatalsága nemzeti viseletben hozta vidékük sajátos termését. Hoztak kenyeret, szőlőt, sülthalat, kukoricát, bort, egy élő bárányt, konzervet, a késgyárosok kést, szóval a föld és az üzemek termékét. A menetnek nem akart végeszakadni. A szentbeszédet P. Békési István mondotta, hálaadásra és lelki megújhodásra biztatta a híveket. A szentmisét a megyéspüspök mutatta be, a nép, a hívek lelkes részvételével. Az ősi magyar énekek csak úgy harsogtak a moholi templomban. Szentmise után gyertyás körmenet volt a templom körül, s így a kintrekedt hívek is belekapcsolódhattak az ünneplésbe. A pápai himnusz énekével fejeződött be az ünnepség, amelyen több mint 4000 magyar vett részt. Bizonyára egy szem sem maradt szárazon, nekem mindenesetre kicsordultak a könnyeim. Mindnyájan ősi hitünk megőrzéséért és Szent István pártfogásáért imádkoztunk. « Egy résztvevő 74