Szolgálat 8. (1970)

Az egyház szava - Sienai Szent Katalin egyházdoktor (Sántha Máté)

kíséri, „dolce mamma‘'-nak szólítja és mesternőjeként tiszteli. (Ö kedves közvetlenséggel „la mia bella brigata"-nak hívta őket; de a halála után ebből kisarjadt közösségek neve: „cenacoli“, ugyanaz, mint az utolsóvacsorai tanítványok gyülekezetéé — és ebben van valami megrendítő.) Köztük a legelső gyóntatója és lelki társa, a későbbi domonkos generális, Boldog Raimondo da Capua, akit egy lélegzetre szólongat legdrágább atyjának és édes fiának; tud forró könnyeket sírni, mikor párizsi küldetése előtt utoljára látja, s alig halt meg, Raimondo máris hallja a hangját lelkében: „Mit se félj többé, érted vagyok itt; érted vagyok a mennyben." Találóan mondja egyik életírója: „Ez éppen életének nagyszerű titka, hogy a világért és az Egyházért való áldozati odaadást össze tudta egyeztetni az ,érted‘-del.“ — Ugyanezzel a szenvedélyes „természetes természetfölöttiséggel" csendül meg nála a hazaszeretet hangja: „Akár akarja az ördög, akár nem: kötelezem magam, hogy életemet odaadom Isten dicsőségére és a lelkek üdvére az egész világért, különösen pedig városomért.“ Még a családi kapocs sem idegen tőle: kis unokatestvéreiről maga mondja, hogy legszívesebben egész nap becézgetné őket, a amikor a járvány elragadja egyiküket, hősies hittel írja: „Sohasem fogom elveszíteni!" S éppen mert emberi gyöngédsége ugyanegy az Istenből származó szeretettel, tudja nyomatékkai inteni övéit: „Vetkőzzetek ki minden teremtményből, belőlem legelőször!"

Ennek a paradox voltában oly kiegyensúlyozott magatartásnak titkára is ő maga világít rá: „Csalatkozni fogok, ha békességemet a teremtményekben keresem. Azért a gond idejében (a földi életben) a Vérben akarok egyesülni velük; így majd megtalálom a Vért és a teremtményeket is, és a Vérben iszom hajlandóságot és szeretetet irántuk.“

Látnivaló, hogy akárhonnét közeledünk is Siena szentjéhez, lelkiéletének virágára, misztikájára bukkanunk. Ez is egészen egyéni jellegű és hallatlanul „modern“.

Első sajátsága, ami nő létére és az eddigiek után meglep: erős értelmi megalapozás. Tanításának summája, a Dialógus (beszélgetések Isten és a lélek között) egyre „az önismeret cellájába“ utalja a lelket. Megismerni Istent és megismerni magunkat: ez a lelkiélet szolid fundamentuma. Persze ez neki nem elmélet, hanem élmény. A feledhetetlen isteni szó virraszt mögötte híres látomásából: „Én vagyok az, aki vagyok, te vagy az, aki nincs." Hogy ez egy életre milyen elhatározó befolyással volt rá, mutatja az a kis epizód, mikor lelkiatyja figyelmezteti: egyesek furcsállják, hogy nem utasítja vissza a tisztelet megnyilvánulásait másoktól. Talán bizony tetszik is neki? A szent csak ennyit felel: „Föl nem foghatom, hogyan érezhet kísértést a hiúságra egy teremtmény, aki tudja magáról, hogy az.“

Ez a misztika mindenestül aktív. Életírói külön kiemelik, hogy leveleit és a Dialógust extázisbán diktálta (méghozzá nem egyszer két írnoknak párhuzamosan!), holott az elragadtatás állapota általábandstenbe való kizárólagos elmerülést jelent. Egy öntetből, minden utólagos javítgatás nélkül

60