Szolgálat 8. (1970)
Tanulmányok - Morel Gyula: Tekintély és szabadság a mai társadalomban és az egyházban
tekintély fogalmára. A tendencia súlyos voltát mutatja a nyugati demokratikus rendszerekben elharapódzott elégedetlenség, amely elsősorban a közvetlen (ebb) demokrácia bevezetését kívánja. „Tekintély sem nem keletkezhet, sem nem állandósulhat anélkül, hogy a rendelkező és az engedelmeskedő között ne keletkezne és ne állandósulna valamiféle távolság“ (Melver). A „távolság“ fogalmát valóban aligha lehet kihagyni a tekintély fogalmából, bármilyen síkon is elemezzük. — Márpedig a történelmi fejlődés, legalábbis a társadalmi élet néhány lényeges síkján, a távolságcsökkenés irányába halad. A középkor társadalmi szerkezetének piramisformája mindinkább gömbformába megy át. Hasonló távolság- csökkenést észlelünk például a női emancipációs folyamat nyomán, az üzemi és üzemekfeletti társas megoldásokban, vagy a politikai életben. Magában az egyházban is hasonló folyamatok észlelhetők. Nem jelent-e, legalábbis a tudat síkján „távolságcsökkenést“ a püspöki kollégium szerepének hangsúlyozása a pápai hivatal mellett, vagy a „hívek királyi papságának", a laikusok szerepének újraértékelése a klérus és a hívek viszonyában? Az egyedi fejlődés világában nemcsak a tekintély gyakorlása, hanem maga a tekintély is viszonylagos: változik a gyermek felnőttéválása során. Hasonló felnőttéválás élményét éli meg a mai ember kollektív vagy társadalmi értelemben. Hol az a határ, ahol a tekintély megszűnik, illetve más formába megy át? Abszolút vagy relatív fogalom-e a felnőttség fogalma, mint a tekintély szükségességének határa? Elképzelhető-e egy „felnőtt társadalom“, ahol a tagok érett, nagykorú viselkedése a tekintélyt feleslegessé teszi, legalább abban az értelemben, hogy az éretlenség, elmaradottság hiányosságait ellensúlyozza? — A kisarkított kérdésekre világos a nemleges válasz: a szélső értékek az irreális utópiák világába tartoznak. Mégis egyértelmű a tendencia, amely a felvilágosult, jólértesült, hatalmas technikai eszközökkel rendelkező emberre ilyen szempontból jellemző, és amelynek megfelelője az egyházban, rövid képletre egyszerűsítve: tendencia a legaliz- musból a személyes lelkiismereti döntések felé. Ennek a gazdag kérdés- kötegnek egy parányi részét nemrégen éles fénybe állította az úgynevezett „Defregger-ügy". A paradox kérdés lényegében így hangzott: Lehet-e valakit az egyházban tekintéllyel felruházni, aki a háborúban személyes lelkiismeretének szavát a katonai felsőbbség tekintélyével szemben nem a végső következményekig követte? Jellegzetesen modern jelenség és a tekintély krízisének egyik jelentős forrása a „kiszámíthatóságban“ elért haladás és a „kiszámíthatóság“ továbbfejlődésébe vetett bizalom. A technikai lehetőségek és a szakosított tudományok fejlődése mind tágabb teret nyit objektív, teljesen megbízható tény-ítéletek megalkotására. Ezzel a fejlődéssel fordított arányban csökken az a terület, ahol a tények ismeretének hiányában a tekintély döntésére volt szükség. Ennek az „őrségváltásnak“ a tapasztalata, ahol tehát a tekintély szerepét a kutatás, elemzés és számítás veszi át, bizalmatlanságot 13
