Szolgálat 8. (1970)
Tanulmányok - Morel Gyula: Tekintély és szabadság a mai társadalomban és az egyházban
kijelenteni, hogy a liturgia kérdéseit pusztán szociológiai elvekkel meg lehet oldani, mint azt a véleményt vallani, hogy a liturgia pusztán természet- feletti valóság, amelynek sem eredetében, sem konkrét formáiban, sem a résztvevők összetételében, sem lelkipásztori funkciójában szociológiai adottságokhoz és törvényszerűségekhez nincs köze. Ebből a tényből szorosan következik az első általános válasz a kérdésre: honnan származik a tekintély krízise az egyházban? Nyilvánvaló, hogy (az előbbiek értelmében) a problémák gyökerei az egyházon kívülre, a társadalom és kultúra változásaira nyúlnak vissza. Ez az összefüggés olyan mélyre megy, hogy még magát a tekintély fogalmát is érinti: a fogalom pontosabb meghatározása és tartalma kultúrkörök és korszakok szerint változó, és az egyes emberben a szocializáció folyamatán keresztül válik tudatossá. Arisztotelész szerint a törvénynek nincs hatalma engedelmességre kényszeríteni — a szokás hatalmán kívül. Amikor felnőttekké váltunk, amikor elértük azt az állapotot, amelyben először vagyunk képesek a tekintély fogalmáról és tartalmáról érdemben gondolkozni, már a konkrét szocializáció eredményei vagyunk (egy meghatározott kultúrába nőttünk bele, annak nyelvét, gondolkodásmódját, társadalmi „játékszabályait“ vettük át): csak sajátos kultúránk alapján és szemszögéből vagyunk képesek mellette vagy ellene állást foglalni. — Mit jelent a mai ember számára a tekintély, milyen társadalmi tényezők és tendenciák befolyásolják felfogását és beállítottságát ezen a téren: ez a döntő kérdésfeltevés az egyházi tekintély válságára nézve is. Idézzünk fel néhány lényeges tényezőt, amely a tekintély fogalmának változásában szerepet játszik. Ebben a fenomenológiai elemzésben természetszerűleg úgy kell felfognunk a tekintélyt, mint ahogy az ma általánosan elfogadott, hétköznapi értelemben szerepel. A fogalom megkülönböztetett vizsgálatának már az elemzés alapján kell történnie és a megoldás irányaira mutatnia. A mai társadalomra és kultúrára mélyen jellemző a demokratikus ideál győzelme. Legyen szabad ennek a ténynek (pontosabban ennek a folyamatnak) egyik jellegzetes elemét kiragadni, amely valószínűleg az utóbbi évek forradalmi nyugtalanságaiban is döntő szerepet játszott. A demokratikus rendszerben lassan már otthonosan mozgó ember kezdi tudatosítani magában, hogy a tekintély viselője tőle függ, hogy a demokratikus „választó“ bizonyos értelemben fölötte áll annak, akinek alá van rendelve. Az elöljáró vagy felettes tekintélyének kezdetét és végét az alattvaló határozza meg. Ezért mind kevésbé érti meg, miért kell ezt a tőle függő „ideiglenes tekintélyt“ egyáltalán tekintélynek elfogadnia. Banális példával kifejezve: ha én mint választó a társadalom egyik tagját a közlekedési rend érdekében ideiglenes jelleggel megbíztam a közlekedési rendőr hivatalával, rendelkezéseinek ugyan alávetem magamat, de őt magát semmiképpen sem fogom a fogalom régi értelmében „tekintélynek“ elismerni. — 6zükségtelen fejtegetni, milyen hatásai vannak ennek az új rendszernek és gyakorlatnak a 12
