Szolgálat 6. (1970)

Tanulmányok - Szabó Ferenc: Hit és keresztény élet

megérti: Valaki szereti és ezért örök életre szánja. Ez a megértés a hitből származik. Mit jelent hát, hogy az üdvösség adva van számunkra? Azt, hogy vakságunk megszűnt, hogy látjuk egész életünk értelmét. Tudom, ki vagyok: Isten szeretetének alkotása; tudom, mi a célom: maga az Isten. A hit által megértem, hogy ha Beléje veszítem életemet, megtalálom azt.

De a hit nemcsak eligázítást, fényt ad, hanem belülről átalakít. Pontosabban, a látás csakis akkor jön, ha elindultam az igaz élet útján, ha megteszem az igazságot (vö. Ján. 3,21). Isten kegyelmének segítségével megtehetem, amit kíván tőlem. De — ismételjük — ez a kegyelem (a szentségek által közvetített kegyelem) nem helyettesíti vagy teszi feleslegessé a mi erőfeszítésünket. Ha Isten a mi helyünkbe lépne, azt rombolná le bennünk, ami legszebb ajándéka: szabadságunkat. így valóban magakadályozná, hogy önmagunk legyünk, hogy mi magunk alakítsuk személyiségünket. A hit felelősséget jelent, az üdvösségnek követelményei vannak. A szentségekben Isten semmit sem tesz, amit mi magunk megtehetünk.

Mit tesz a szentségek által adott kegyelem révén? Azt teszi bennünk, amit mi nem tudunk megtenni. Azt teszi velünk, amit mi megtehetünk. Csakis Ö bocsáthat meg, ő maga fogadhat vissza barátságába és Ö közvetítheti az isteni életet, amelyet már most megkezdünk, még ha nem is nyilvánvaló, hogy mik leszünk (vö. 1 Ján, 3,1). A szentségek a meghalt és feltámadt üdvözítő győzelmének jelei: annak az üdvösségnek hathatós jelei, amely már megkezdődött, de csak a világ végén lesz teljes.

A régi igazság áll: Isten, aki közreműködésünk nélkül teremtett bennünket, nem üdvözít bennünket közreműködésünk nélkül. Ezt a közreműködést helyesen kell értenünk. Nem Isten és én egymás mellett; nem részben a kegyelem, részben a szabadság, hanem Istentől függően én, vagyis: teljesen Isten és teljesen én — más-más létsíkon. Isten cselekvése transzcendens: a létet és ezzel a cselekvőképességet adja, hogy én minél inkább legyek és minél tevékenyebb legyek. Kegyelme arra ösztönöz, hogy én szabadon tegyem, amit érdekemben kíván tőlem.

A hit mai nehézségei

A hit és a szerinte való élet mindig is nehéz volt: mindig személyes elkötelezettséget jelentett és áldozatot kívánt. Az embernek mindig küzdenie kellett a „világ“ szeretete ellen („világon“ itt a bűnös kívánságok világát értjük: 1 Ján. 2,16). A hivő ember mindig megigazult és bűnös egyszerre: simul iustus et peccator — e kifejezésnek adhatunk katolikus értelmezést és akkor a szentpáli már-t és a még nem-et fejezi ki. Reménységben élünk, mert még visszaeshetünk a bűnbe és nem vagyunk tökéletesek a szeretetben. De manapság a kereszténynek fokozottabb küzdelemre van szüksége: az elvilágiasodó, ateista vagy vallásellenes környezet jobban próbára teszi hitét.

36