Szolgálat 6. (1970)

Tanulmányok - Szabó Ferenc: Hit és keresztény élet

valóban a Mester nyomában járnak: az ő szavait és gesztusait ismétlik és ezeknek csodálatos hatásuk van.

Az apostolok tapasztalatát így foglalhatjuk össze P. Guillet-vel (1):

— Jézus Krisztus szavaiban és tetteiben az ember felfedezi egzisztenciája titkát: az Atyától kaptuk létünket;

— Jézus Krisztus halálában az ember felfedezi, mit kell tennie egzisztenciájával: gyermeki bizalommal vissza kell azt adnia az Atyának;

— Jézus Krisztus Lelke által az ember felfedezi, hogy képes elfogadni létét az Atyától és képes azt visszaadni Neki; képes kimondani a meghaló Fiú és a születő gyermek szavát: Abba, Atya!

Jézus titka minket is választás elé állít, mint az apostolokat és az első keresztényeket. Ezt a titkot csak az érti meg, aki hittel elfogadja, aki valóban belőle él. A Lélek ajándéka révén leszünk Isten fiai a Fiúban, a Lélek által valljuk meg, hogy Jézus az Isten Fia és a világ üdvözítője.

Jézus minden ember üdvözítője

„ . . . Érettünk és a mi üdvösségünkért ..." Minden ember üdvösségéért. De ezt az állítást abszolút értelemben kell-e vennünk? Vagyis: Jézuson kívül valóban nincs üdvösség (nélküle az ember el van veszve); vagy pedig: mi keresztények hisszük azt, hogy (számunkra) Jézusban van az igazság, de valójában más „hitek", felfogások szerint is élhet az ember „igazságban“? Másszóval: abszolút összefüggés van Jézus — az Igazság és az igaz élet között, avagy a keresztény hit csak egy igazság a többi között? Élhetnek-e „igazságban" azok, akik nem hisznek Jézus Krisztusban?

Próbáljuk kissé megvilágítani a keresztény hit egyetemességének problémáját (2).

Kétségtelen, hogy a Szentírás és az egyházi hagyomány mindig egyetemesnek vallotta a keresztény hitet. Ez azonban nem jelentette azt — bármilyen sok homály takarta is e teológiai kérdést —, hogy a keresztények gyakorlatilag elítélhették azokat, akik (az emberi tapasztalat alapján ítélve) távol éltek Krisztustól, vagy hogy megvethették a nem-keresztény vallások híveit. De elvileg szemlélve a kérdést: nem mond-e ellent egymásnak a keresztény hitvallás abszolút, egyetemes igénye és a ma annyit hangoztatott világnézeti pluralizmus? Nem zárja-e ki hitünk valami egyetemes emberi „hit", nem-hivő humanizmus „igazságát"?

A keresztények zavarban vannak, amikor szembe kell nézniök ezzel a kérdéssel. Legalábbis tisztázniok kell a problémát akkor, ha őszintén dialogizálni akarnak a nem-hivőkkel. Kizárólagos álláspontjukkal és türelmetlen magatartásukkal nem igen tanúskodhatnának arról a Jézusról, aki minden ember üdvözítője. És egy minimális nyitottság a másikkal szemben — a figyelem, jóindulat és megérteni-akarás — nem elégséges. Egy bizonyos leereszkedés, a másiknak a kimentése (azzal, hogy jóhiszeműnek tartjuk őt)

32