Szolgálat 6. (1970)
Tanulmányok - Szabó Ferenc: Hit és keresztény élet
esetleg sértő lehet vagy botrányos a nem-hivő számára. Ennél a kétes magatartásnál nem lenne-e jobb az, ha a keresztény egyszerűen elfogadná azt, ami a nem-hivő szemében evidensnek tűnik: a keresztény hit igazsága nem olyan racionális bizonyosság, mint a kétszer-kettő-négy, hanem egyfajta választás? De ez a kérdésfeltevés megkérdőjelezné a keresztény hitét! Mert ha a nem-hivőknek úgy mutatjuk be hitünket, mint a mi saját választásunkat, hogyan léphetünk fel még egyetemes igénnyel és hogyan állíthatjuk azt, hogy a mi meggyőződésünk az Igazság? Félő, hogy, ez a felfogás relativizmushoz vezet, és már a keresztény számára is úgy tűnik a hit, mint egyfajta választás, egy igazság a többi között. A következő lépésnél esetleg már nem a Jézus Krisztusban hívők és nem-hivők között vonjuk meg a határt, hanem azok között, akik mernek értelmet adni életüknek (bármilyen „hitet“ vallanak is) és akik kapitulálnak az abszurdum előtt. Mindebből láthatjuk, hogy a keresztény tanúságtétel és az evangélizálás nem egyszerűen az alkalmazkodás és a kifejezés problémája, hanem arról az alapvető kérdésről van szó, hogy a keresztény valóban egyetemesnek vallhatja-e és hirdetheti-e a Jézus Krisztusban való hitet. Amikor választ keresünk a problémára, óvakodnunk kell a leegyszerűsítéstől! Az emberek elsősorban nem is teológiai megoldásokat várnak, hanem azt, hogy segítsük őket hitbeli megpróbáltatásaikban, gyakorlati nehézségeik áthidalásában. Aránylag könnyű kifejteni és igazolni a keresztény hit egyetemességét. De az egzisztenciális problémák megmaradnak az érvelés után is. A világ elsősorban azt várja tőlünk, hogy megmutassuk neki (ne csak állítsuk), hogy Jézus valóban minden ember üdvözítője, hogy Jézus maga a z Igazság. De hogyan lehetséges ez? Közvetlenül nem konstatálhatjuk, hogy minden ember számára adva van az üdvösség Jézusban. A nem-keresztények, — tehát akik látszólag az üdvösségen kívül vannak —, sokszor őszintén, nagylelkűen szolgálják az embereket; becsületes, „igaz“ életükkel „keresztény" értékeket testesítenek meg. Viszont a megkereszteltek sokszor azt a benyomást keltik, hogy egyáltalán nincsenek megváltva és életük egyáltalán nem tanúskodik a szerétéiről. Nem elég az sem (bár szükséges), hogy teológiailag kimutatjuk: Jézus mindenkit hív az üdvösségre; ha megmagyarázzuk: az ember a bűn által elveszítette Isten barátságát és csakis maga Isten tudta visszavezetni őt magához Fia által. Ez igaz, ez a Szentírás tanítása és ezt minden kereszténynek hinnie is kell. Csakhogy itt valamiképpen Isten nézőpontjára helyezkedünk, Isten örök üdvözítő tervét szemléljük. Ha azonban tekintetünket a földre szegezzük, a gyakorlati nehézségek megmaradnak. Márpedig a hitnek földi életünket kell megvilágítania. Végülis nemde azt kell állítanunk, hogy a keresztény hit egyetemessége maga is a hit tárgyát képezi? Igen, mivel empirikus alapon nem igazolhatjuk Isten egyetemes üdvözítő szándékát és konkrét esetekben nem 33
