Szolgálat 6. (1970)

Tanulmányok - Szabó Ferenc: Hit és keresztény élet

teljes és végleges, amikor a feltámadt Krisztus elküldi Lelkét: ez a Lélek adja nekik az istenfiúi öntudatot, mert újjászüli őket.

Jézus a Hegyi Beszédben (főleg Máténál) foglalja össze üzenetét, az Evangéliumot. Ez az örömhír új távlatokba állítja az emberi életet. A hivő ember felfedezi, hogy minden adottság az Atya ajándéka és mindenben meglátja az Atya szeretetének jeleit. Jézus éhségről és szomjúságról, könnyekről, örömrői, ruházkodásról, evés-ivásról, veszekedésről, haragtartásról és megbocsátásról, gonosz kívánságokról és lelki békéről beszél: a konkrét, mindennapi élet — a családban, a szomszédokkal való kapcsolatban, a munkahelyen — isteni távlatokat kap.

Az Evangélium azt is mondja, hogy mennyei Atyánk jobban törődik velünk, mint a leggondosabb, legáldozatosabb szülő. Ez az állítás azonban botrányosnak tűnik, ha a szenvedőkre, éhezőkre és sírókra gondolunk. Hogyan egyeztethető össze az Isten gondviselése és látszólagos közömbössége? Erre a tragikus kérdésre a Hegyi Beszéd világos választ ad. Ugyanaz az Isten, aki gondját viseli teremtményeinek, elsősorban az embernek, boldogságot ígér a szegénynek, a sírónak, az éhezőnek és az üldözöttnek: örök boldogságot Ígér mindenkinek. Nem akarja az éhséget és a szerencsétlenséget! Boldognak hirdeti azt a könnyet, amelyet éppen letöröl, azt a bajt, amelyből meg akarja „váltani“ az embert. Az Atya gondviselő szeretetét éppen ott nyilatkoztatja ki, ahol legnagyobb az ínség és a legreménytelenebb a gyógyulás.

Ez a kinyilatkoztatás Jézus halálában és feltámadásában (a „húsvéti titokban“) lesz teljes. Az Isten hatalma és bölcsessége a legnagyobb erőtlenségben és a kereszt esztelenségében nyilatkozik meg. Jézus teljesen vállalta az emberi állapotot: mindenben hasonló lett hozzánk a bűnt kivéve. Vonzó emberségével, gyengéd szeretetével az Isten „filantrópiája“ jelenik meg; ugyanakkor az emberi nyomorúságot is magába gyűjti a kereszten. Jézus halála egyszerre kinyilatkoztatja, hogy ő teljesen hasonló hozzánk és ugyanakkor az Atya szeretett Fia. Az igazságtalanul elítélt, a meggyalázott és bitóra szegezett ember a Messiás, Izrael Királya, Isten Fia. A látszat mögött csak a hit szeme veszi észre a valóságot. Istenségét azáltal nyilatkoztatja ki, hogy teljesen kiszolgáltatja magát az Atyának, akitől lénye származik. Életét, dicsőségét, hatalmát az Atyától kapja — a Fiú teljes receptivitás —; küldetése a szeretetből vállalt engedelmesség. Istenfiú-mivoltát kifejezve egyszersmind kifejezi a tökéletes teremtményi magatartást is: a teljes függést és a tökéletes Istenre-hagyatkozást.

Az apostolok és az első keresztények befogadják a Feltámadott Lelkét és megértik ezt a titkot, megértik, mert ők maguk is élik. A feltámadt Jézus eltűnt ebből a világból, más létrendbe lépett át megdicsőült emberségével, és mégis ott él övéi körében: bennük él, szenved, szeret. Ennek a bizonyítéka az, hogy anélkül, hogy látnák öt, követik. A Szenvedő Szolga tanítványai

31