Szolgálat 6. (1970)
Tanulmányok - Szabó Ferenc: Hit és keresztény élet
Szabó Ferenc HIT ÉS KERESZTÉNY ÉLET „Abból ismerjük föl, hogy benne élünk és ő mibennünk, hogy saját Leikéből adott nekünk. Mi láttuk és tanúságot teszünk róla, hogy az Atya elküldte Fiát, mint a világ üdvözítőjét. Aki vallja, hogy Jézus Isten Fia, abban Isten él, és ő Istenben. Megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket, és hittünk benne. Szeretet az Isten: aki szeretet- ben él, Istenben él, és Isten őbenne.“ (1 Ján. 4, 13-16) Szent János első levelének ezek a versei összefoglalják a hitben gyökerező és a szeretetben gyümölcsöző keresztény élet lényegét. Jézus az Atya szeretetének kinyilatkoztatása, a Lélek az isteni szeretet kiáradása: amikor megváltjuk az Isten Fiát és a szeretetben élünk (a Lélek által), bekapcsolódunk a szentháromságos Isten életközösségébe. Ha jól megfigyeljük az előbb idézett verseket, észrevesszük, hogy a közös terminusok (Istenben élünk és Isten bennünk) miatt egyenlőségjelet tehetünk a két állítás közé: megvallani, hogy Jézus az Isten Fia = szeretetben élni. A hit és a szeretet tehát szorosan egymásba fonódik, hiszen mindkettőnek közös forrása a Szeretet; mindkettőnek közvetítője és a tanúságtevő is a Lélek. Credidimus Caritati: a Szeretetnek hiszünk, amikor megvalljuk Jézust, és a Szeretet miatt reméljük az örök életet. Jézus kereszthalála és feltámadása a végső bizonyság rá, hogy Isten örök életet adott nekünk. Jézus titka és az apostolok Az apostolok és az első keresztények „tapasztalata“ az első pünkösdkor lesz teljes: amikor befogadják a Szentlelket, akkor ismerik föl a Feltámadott jelenlétét és teljesen csak ekkor értik meg Jézus titkát. Azt, hogy Jézus valóban az Isten Fia és a világ üdvözítője és hogy az ő nevében hirdetni kell az örömhírt minden népnek. Pünkösd után mindannyian megértik a próféták jövendöléseit és Krisztus szavait: a Szenvedő Szolgának ezeket kellett elszenvednie és i g y bemennie dicsőségébe. Az apostolok hitének születése és kibontakozása az Úr Jézus műve. Azok, akik Jézussal találkoznak, akik isteni személyének titkával szembekerülnek, állást foglalnak mellette, vagy ellene. „Kinek tartanak engem az emberek; és ti kinek tartotok engem?“ Állandóan ez a nyugtalanító kérdés készteti „színvallásra“ Jézus követőit. Péter Fülöp Cezáreájában — az Atya belső indítására — megvallja: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia!“ De hitének majd még kemény próbát kell kiállnia, — a tagadás és a botrány (az Isten „oktalanságának“ és gyengeségének botránya) éjén kell áthaladnia, hogy megtisztuljon és „pünkösdi“ hit legyen. Az a hit. amelyet a Hegyi Beszéd körvonalaz és amely' fokozatosan elmélyül, ahogy az apostolok követik Jézust a szenvedésben, csak akkor lesz 30