Szolgálat 6. (1970)

Tanulmányok - Henri de Lubac: Az Egyház hite (Nagy F. ford.)

lünk, amelyek nagyjából egyértelműek az ecclesiával (és ugyanúgy hagyományos kifejezések), akkor az Egyházat „ház“-ként foghatjuk fel, amely magába gyűjti és oltalmazza a hivő népet, vagy pedig (a „Lumen gentium“ konstitúció második fejezetével) úgy, mint magát ezt a házban összegyűlt „nép“-et. Az Egyház azonban, e két egymással kölcsönös viszonyban lévő értelem akármelyikében vesszük is, nem tárgya és nem lehet tárgya hitünknek ugyanúgy, ahogyan tárgya az Isten. „Nem hiszek benne, mert nem ő az Isten“.39 Ez a fajta szabatosságra törekvés nem valami túlfinomult teológia, nem csupán a beavatottaknak szánt többé- kevésbé túlzó keresettség. Az egyházatyák elmagyarázták ezt a hittanulók tömegének40; Rufinus belevette egy olyan kommentárba, amelyet azoknak írt, akik „kicsinyek Krisztusban és még kezdők4'; Alcuinus megtanította rá a kisgyerekeket.42 Ha ezt a kifejezésbeli pontosságot elhanyagoljuk, veszélyes útra tévedhetünk:

Amint az atyáknak az egész világon elterjedt tanítása megerősíti, egyedül a Szentháromságban kell hinni; hagyd tehát el ezt a ,,-ban“ szótagot az Egyház neve mellől . . . Aki az Egyházban hisz, az emberben hisz ... El az ilyen káromló felfogással!43

Riezi Faustus beszél így, logikus összefüggésben azzal az elvvel, amelyet felállított. Tíz évszázaddal később egy híres teológus, Torque- madai János bíboros, a nagy spanyol inkvizítor nagybátyja, hasonlóan nyilatkozik. A baseli zsinaton IV. Jenő pápa teológusaként vett részt, és méltatlankodva kellett megtapasztalnia, milyen túlzásokba vihet egy formulának szerencsétlen használata:

Mert vannak néhányan, akik elferdülve értelmezik. Mi magunk állapítottuk meg Baselban az egyetemes zsinat idején. Ennek a gyűlésnek a tagjai odáig vitték őrjöngésüket az Egyház tekintélyének tárgyában, hogy ezekre a szavakra: „Et in unam sanctam Ecclesia m“, térdet hajtottak, és a hitvallásnak ezt a szakaszát mély alázatosság jeleivel tisztelték meg, ugyanúgy, mint a keresztény nép szokta tenni ennél a másik szakasznál: „Et homo factus est“ ,44

Persze ezek szélsőséges esetek. Riezi Faustus erősködése és drámai hangvétele abban a törekvésben leli magyarázatát, hogy a macedoniánu- sok akkor még fenyegető tévedését cáfolja, mégpedig azzal, hogy a Szentlélek Isten voltát az Egyház emberi voltával állítja szembe. Torque- madával kapcsolatban pedig, aki IV. Jenőtől a „Defensor fidei“ címet kapta, jól tudjuk, hogy a maga századában ő volt a konciliarista elméletekkel szemben a pápaság nagy, de némiképpen túlzásokba menő védelmezője.45 Mindazonáltal megjegyzésük lényegét mindenki más osztja velük.

Manapság talán egyéb nem kevésbé nyomós okaink is vannak arra, hogy felelevenítsük, ha nem is mindig pontosan az ő kifejezésmódjukat, de legalább magyarázataik magvát; ugyanazok az okok, amelyek VI. Pálnak sugalmazták a zsinat második ülésszakát megnyitó és bezáró két

19