Szolgálat 5. (1970)
Könyvszemle - Radó-Félegyház: A magyarországi lelki irodalom története (R.)
értelem erejéről (képességéről) beszélt, de nem azt hangoztatta, hogy az egyes ember konkrét körülményei között hogyan használja fel ezt a képességet“. S itt mindjárt hozzátehetjük, hogy ugyanez a zsinat azt is kiemelte, hogy az emberek nagy többsége nem jut el könnyen, biztosan és tévedésmentesen az igaz Isten ismeretére kinyilatkoztatás nélkül. A katolikus bölcselet (természetes teológia) általában a metafizikai okság révén igazolja a transzcendens Okozót, vagyis a létet adó Végtelen Létteljességet. Ha a metafizikai okságot világosan megkülönböztetjük az empirikus (az evilági jelenségek egymásközti kapcsolatát magyarázó) okságtól, ha érvelésünk érvényes és partnerünk, akinek bizonyítunk, megfelelő (szellemi és lelki) felkészültséggel rendelkezik, tehát ha kész elismerni Istent, mihelyt felismeri Őt; — másszóval: ha nyitott a benne dolgozó kegyelemnek, amely a Krisztusban kinyilatkoztatott élő Isten teljes, élő ismeretére vezetheti —; mindezekkel a feltételekkel az istenbizonyítás az Isten létéről való megbizonyosodáshoz vezet-het. Természetesen, maga a folyamat igen összetett: de a metafizikai reflexió elemeire bonthatja az egységes egészet. S amikor minden kedvező feltétel adva van, akkor is csupán a transzcendens Végtelent, a személyes Abszolútumot állítja a szellem; a szentháromságos Isten belső titkára csak a jézusi kinyilatkoztatás útján nyithat rá. De e kritikai megjegyzésekhez mindjárt hozzá kell tennünk: Gál Ferenc, egy bizonyos katolikus racionalizmussal szemben helyesen emeli ki a természetes teológia korlátáit. Itt különösen igaz, amit az egyik egyházatya mond: „Istenről csak dadogva beszélünk“. Szabó Ferenc A magyarországi lelki irodalom történetét foglalja össze röviden Radó Polikárp és Félegyházy József a francia jezsuiták által szerkesztett Dictionnaire de Spiritual ité legújabb fasciculusában az HONGRIE (= Magyarország) címszó alatt: Fascicules XLVI-XLVII, „Hoehn-Hypocrisie", tome 7, Beauchesne, Paris, 1969, col. 675-704. A nagyformátumú enciklopédia 28 oszlopát tölti ki a két szerző írása: Radó a középkori lelkiséggel, Félegyházi pedig az újkori lelki irodalommal foglalkozik. Radó tanulmánya bevezetőjében megjegyzi: a mai napig nincs olyan tanulmány, amely megvilágtaná a magyar nép lelkiségének nagyobb vonásait: az itt közölt cikk főleg azokat a befolyásokat emeli ki, amelyek a középkori magyar kereszténység arculatát kialakították. Előbb a nyugati (pl. Cluny bencései, frank püspökök, frank liturgia és lelkiség hatása, főleg Richard de Saint-Vanne bencés reformjának közvetlen befolyása stb.), majd a keleti (bizánci) befolyásokat mutatja ki. Ezután összefoglalja a keresztény hitélet főbb megnyilvánulásait: a liturgia, a Mária-tisztelet és a lelki irodalom középkori helyzetét; végül pedig a szerzetesrendek kibontakozását. — Félegyházy József a mohácsi vésztől kezdődően a modern-kori lelki irodalom képviselőivel foglalkozik: a reformáció és a katolikus megújulás kapcsán másfél oszlopot szentel Pázmány Péter alakjának, megadva a fontosabb régi és újabb irodalmat. Itt jegyezzük meg, hogy a szerzők a legnagyobb tárgyilagosságra törekszenek: ez nemcsak az adatszerűségben, a hazai és a külföldi irodalom megjelölésében, hanem az objektív értékítéletben is megnyilatkozik. A barokk kor és a felvilágosodás korának összefoglalása után a kiegyezéstől a II. világháború kitöréséig terjedő szakasz áramlatait, mozgalmait és kiemelkedő alakjait veszi sorra Félegyházy. A lelki írók közül (Bangha, Tóth Tihamér, Schütz, Sík rövid jellemzése után) kiemeli Prohászka Ottokárt (csaknem egy oszlopot szentel neki). — Természetesen, egy szótár megszabott keretei között nehéz összefoglalni egy ország lelki irodalmának történetét. De a külföldiek bizonyára többet szeretnének tudni az egyetlen magyar alapítású pálos szerzetről és Sík Sándor úttörő tanulmánya a magyar költők istenélményéről legalább említést érdemelt volna. Radó és Félegyházy mégis a meglevő anyagot tekintve igen jól teljesítették feladatukat. De amikor a Dictionnaire-t forgattuk (látva például a francia szerzők és irányzatok alapos feldolgozását), arra gondoltunk: mily kevéssé ismerhetik a nemmagyarok gazdag szellemi-lelki kincseinket és milyen sürgető lenne feldolgozni, 85
