Szolgálat 5. (1970)
Könyvszemle - Sík Sándor válogatott munkái (Szabó F.)
aztán idegenre fordítani, a magyar spiritualitás történetét. Nem csupán a lelki írók műveinek adatszerű számbavételéről van szó, hanem a magyar lelkiség (ha egyáltalán van ilyen?) jellemzéséről, történeti kibontakozásáról. R. Sík Sándor válogatott munkái: A kettős végtelen l-ll, Ecclesia, Budapest, 1969, 368 + 244 lap, 7 -{- 5 fényképmelléklettel. A múlt év utolsó negyedében jelent meg az Ecclesia könyvkiadó gondozásában Sík Sándor válogatott munkáinak két kötete. Kardos Klára közreműködésével szerkesztette Rónay György: a borító és a kötésterv Balássy Zoltán munkája. Az első kötet („Egyetemesség és forma“) Rónay tömör bevezetőjén („Sík Sándor") kívül „A kétarcú angyal" címmel Sík Sándor verseiből hoz válogatást: ezenkívül egy eddig kiadatlan, Szegeden 1943-ban előadott drámát („Az égigérö torony“), valamint több jelentős irodalmi tanulmányt tartalmaz, köztük a két utolsó fejezet (Vörösmarty és József Attila) kivételével nyomtatásban még nem közölt 1948-as akadémiai székfoglalót: „A magyar költők istenélménye" c. írást, valamint az „Egyetemesség és forma“ c. esz- szét, amely annakidején a V i g i I i a második számában jelent meg és tisztázta a „katolikus irodalom“ fogalmát. A második kötet „Utak Istenhez" cím alatt Sík Sándor konferenciabeszédeiből és a lelki élettel kapcsolatos tanulmányaiból közöl válogatást. Ezeknek egy része eddig csak a V i g i I i á ban jelent meg, de van köztük olyan is, amely most lát először napvilágot nyomtatásban. Ezek a következők: „Az Úr Jézus egyénisége", részlet az 1951. nagyböjtjén tartott konferencia-sorozatból; az 1944. tavaszán tartott szegedi M i a t y á n k - sorozat záróbeszéde a „Szenvedésről", végül a XX. századi konvertitákról szóló sorozatból (1960-ból) a Charles de Foucauld-ról tartott konferencia. Sík Sándort nem kell bemutatni a magyar közönségnek. Alakja, műve integráns részét képezi a XX. századi magyar szellemtörténetnek; katolikus szempontból pedig — ha a két háború közötti nagyságokat: Prohászkát, Banghát, Tóth Tihamért, Schützöt nem számítjuk — szinte egyedülálló szerepet játszott a magyar katolikus megújulásban. Sík konferenciabeszédei és a keresztény lelkiséggel foglalkozó tanulmányai (Rónay György szavaival) azt jelzik, hogy a mai ember, a szocialista társadalomban élő magyar ember miképpen juthat el Istenhez a „hétköznapi kereszténység" egyedül járható útjain. Szószerint idézünk Rónay bevezetőjéből: „A magyar .spiritualitás történetének' egyik fontos, a legújabbkorinak pedig minden bizonnyal legfontosabb fejezete ez. Sík Sándor ismét egy teljes tétovaságban és tanácstalanságban vállalta a .szolgálatot’: olyan vallásos, keresztény szellemnek és életstílusnak a kialakítását, amely az adott körülmények közt, az adott társadalomban, hic et nunc élhető, gyakorolható, és a jövő távlataiban is .posszibilis’. Mint minden nagy kezdemény, teljesedése után ez is kevésbé hat újnak, mint amilyen a maga pillanatában volt; kivált miután a Zsinat mindazt szentesítette, amit ez a .keresztény humanizmus' hirdetett és kiformálni igyekezett: egy a régihez képest újfajta, nyílt és nyitott, a világ iránt bizalmat tápláló, tőle el nem forduló, hanem formálására belé álló, kötetlen és önzetlen, nem mozgalmi ábrándokban, hanem felelős személyiségben gondolkodó kereszténységet" (I, 25). Történelmünk egyik legnehezebb korszakában (1944-ben) a szenvedésről elmélkedve ezeket mondotta Sík Sándor (minden bizonnyal önmaga számára is kötelező életszabálynak fogadta el): (A keresztény életforma második fokán, a nagykorúság idején) „már nem ér rá az ember elsősorban önmagának a tökéletesedésével törődni (mint az első fokon) . . . Akkor élni kell a szellem életét és adni kell és dolgozni kell: a szolgálat a második fok. Amikor odaadom magam és azt, ami enyém, valakinek, valaminek: Isten országának, embertársaknak. Nincs más megoldása az életnek, mint a szolgálat: odaadni életünket. Nyomorult élet, bojdogtalan élet az, amely magában van, amely nem értette meg a nagy, pozitív keresztény programot, a szolgálat programját! És van egy harmadik fok. Nem mindenki jut el idáig, nem 86
