Szolgálat 5. (1970)
Egyház szava - VI. Pál pápa békeszózata
az emberiséget: újíthatjuk meg bölcseletében, társadalmi rendjében, politikai életében. Emberek, testvéreink, döbbenjünk rá arra, hogy milyen nagyszerű látványt igér a jövő. Vállaljuk is ennek az Ígéretnek az első programját: neveljük magunkat békére. Tudjuk, hogy ez a program látszólag ellentéteket mutat. Mintha ténylegesen nem is lehetne megvalósítani. Hiszen úgy tűnik, hogy mindennek a léttörvénye a küzdelem. A küzdelem biztosítja a sikert. Úgy tűnik, hogy az igazságosság is a küzdelem gyümölcse. Küzdelem jellemzi történelmünk valamennyi korszakát. Még ma is — a háborúk félelmetes tapasztalatai után, — nem a béke, hanem a harc van uralmon. Sőt mi több, az erőszak is megtalálja a maga követőit és lakájait. A forradalomtól kapja nevét minden igazságosságért folyó küzdelem, a haladáson belül minden megújulás. Az erő határozza meg jövő sorsunkat. Testvéreink, emberek, ezt a nehézséget kell megoldanunk. Egyáltalán nem tagadjuk, hogy a harcra szükség van, hogy a harc az igazságosság fegyvere lehet, hogy hősi magatartásra késztethet. Azt sem vonhatja senki sem kétségbe, hogy a harc eredményes lehet. Mi csak azt állítjuk, hogy a harc nem lehet az emberiség vezérlő csillaga. Állítjuk: eljött annak az ideje, hogy az emberiség ne a harc, ne az erőszak, ne a háború, ne a mások fölé való kerekedés jegyében haladjon az igazi és mindenkire érvényes igazságosság felé. Állítjuk, hogy a béke nem gyávaság, nem elpuhult gyengeség. A békének fokozatosan — éspedig azonnal hozzálátva — a barbár erő helyébe az erkölcsi erősséget kell állítania. A fegyveres erőszak, az anyagi és gazdasági hatalom helyébe a józan belátást, az egyenes szót, az erkölcsi nagyságot kell segítenie. A béke nem más, mint maga az ember, aki többé nem marja farkasként a másik embert. A béke a legyőzhetetlen erkölcsi erővel rendelkező ember. Ennek az erkölcsi erőnek kell világunkban uralomra jutnia. És uralomra is jut. A béke diadalát elősegítő nagy kérdésekről, első helyen a leszerelésről, az atomfegyverek korlátozásáról, nemzetközi itélőforum felállításáról, a vetélkedésnek az együttműködéssel való felváltásáról, a különböző ideológiák és rendszerek békés együttéléséről, annak reményéről, hogy a fegyverkezésre szánt összeg egy részét a fejlődő népek támogatására fordítják, — minderről már beszélnek. Az is a béketörekvés jele, hogy a terrort, a hadifoglyok kínzását, az ártatlan lakosság ellen vezetett megtorlási akciókat, az internálótáborok rendszerét, a túszok meggyilkolását stb, mindezt általánosan elítélik. Nem tartozik hivatalunkhoz, hogy a nemzetek, fajok, törzsek és osztályok közt fennálló ellentétekben bíráskodjunk. De kötelességünk, hogy a harcban állókat békére intsük, testvér voltukra figyelmeztessük, szeretetre bírjuk, kiengesztelődésre segítsük, békére neveljük. Ezért buzdítunk, bátorítunk mindenkit, aki ezt a békepedagógiát szolgálja. Ebben az esztendőben is felhívtunk tehát mindenkit; személyeket és közegeket, a közvéleményt irányító 69
