Szolgálat 5. (1970)

Tanulmányok - r a.: Az elsőáldozás új rendje Németországban

2) Visszatérés a lényeghez

Ez utóbbi visszás helyzeten akar segíteni a bajor püspökök 1968-as rendeleté, amely az első szentáldozást a 3. elemiből a 2.-ba helyezi, el akarja kerülni a túlzott templomi és családi ünnepélyeket, az előkészítésben ismét a szülőknek és a plébániának akarja a főszerepet juttatni és nagyobb súlyt helyez a családban és iskolában az első áldozás utáni továbbnevelésre, mint az előkészületre. Az első szentgyónásra a 4. elemiben kerül sor. A legnagyobb viták természetesen a fehér ruha és a gyertyák körül folytak, — amelyeket talán túl hevesen ítéltek el, — és leginkább olyan szülők részéről, akik számára az első áldozás nem lelki élményt, hanem hagyományos ünnepélyt jelentett, amelyről nem akartak lemondani. A vallásos szülők nagy része megértette, milyen előnyt jelent, ha ők maguk készíthetik elő gyermekeiket.

Mi a német püspökök elképzelése a szentáldozással kapcsolatban?

Az elsőáldozási előkészület régen majd kizárólag csak magával az Oltári- szentséggel foglalkozott, és a gyermekek eddigi vallásos oktatásától eléggé izolált folyamat volt. Ma inkább teljes egészében figyeljük a gyermek vallásos fejlődését, és ennek egy fontos lépése az üdvösség felé vezető úton az egyesülés Krisztussal a liturgiában, a szentáldozásban. A szentáldozást nem tekintik önálló, a szentmisétől elválasztott aktusnak, hanem a gyermeket bevezetik az egyház, a közösség liturgikus életébe, amelynek fontos része az áldozás. Régen néha túlzott hangsúlyt kapott az Oltáriszentség tabernákulumi tisztelete, ugyanezek a hívek azonban alig mertek a szentáldozáshoz járulni.

Az elsőáldozás ne legyen egy soha többé el nem érhető csúcspont a gyermek vallásos életében, ami után már nem is következhet hasonló ünnepélyes élmény, hanem egy intenzivebb szentségi élet kezdete. Miért lenne az első áldozás értékesebb a többieknél? Az eddigi hosszú előkészítés, intenzív tanulás és az ebben az időben túlzottan megkövetelt „jóság“, erénygyakorlatok, önmegtagadások („Egy elsőáldozó nem tesz ilyet“, Egy elsőáldozó nem vehet részt a farsangon", stb.) azt a látszatot keltették, mintha a szentáldozás különösen erényes élet jutalma lenne, nem pedig a gyengék orvossága. Az elsőáldozás után a gyermekek hamarosan ugyanúgy visszaestek hibáikba, vagyis újra „normális“ gyerekekké váltak, mint voltak azelőtt. Éppen a szentáldozás után kellene a lassú „javulást" megkövetelni. Egy túlzott szigorú felfogás szokássá tette, hogy minden szentáldozás előtt gyónni kell, az áldozás előtti szombaton nem szabad moziba menni stb.

3) Előkészítés a családban

A gyermektől tulajdonképpen nem kell mást megkövetelnünk, minthogy szerető szívvel várja Krisztust. Erre pedig már a 4-5 éves gyermek is képes. A gyermekek tehát járulhassanak 4 éves koruktól a 2. elemi tavaszáig az első áldozáshoz, vagyis abban az időben, amikor a gyermek még a leginkább fogékony, amikor lelkében a világot még egységnek éli meg, amikor vallásos58