Szolgálat 5. (1970)
Tanulmányok - Franz Zeilinger: Ha pedig Krisztus nem támadt fel . . .
hetövé. így fejlődött ki „a beszéd a feltámasztás megtörténéséről . . ., mely (akkor értelmezésnek ugyan érthető, sőt talán szükséges), számunkra azonban tilos történelmesítés“.'6 A legrövidebb formulára egyszerűsítve, Húsvét — mintegy rejtjelben — ezt a meggyőződést fejezi ki: „Jézus ügye halad tovább!“ 17 Mindkét kísérlet, Bultmanné éppúgy, mint Marxsené Krisztus személyes feltámadásának „botrányát“ ugyan elkerüli, de a legsúlyosabb nehézségbe ütközik, ha a számunkra fennmaradt legősibb húsvéti tanúság, az első korintusi levél 15. fejezetével összevetjük. E fejezet elemzése a következő eredményekhez vezet: I. Az első korintusi levélnek (vagy több levél egy levélbe való összetűzésének'8) szöveg-összefüggése mutatja, hogy Pálnak itt egy eleven és serény nagyvárosi közösséggel van dolga. Állást kell foglalnia a közösségben fellépett pártoskodással szemben (1-4 fej.), erkölcsi visszaélések is előfordulnak, mint ahogyan azt egy vérfertőző esete mutatja (5. fej.), felkavarja a kedélyeket az is, hogy mit tartsanak a bálványimádó áldozati hús fogyasztásáról (8-10. fej.), sőt visszás állapotok lépnek fel az eucharisztikus ünnepségeknél is (11 fej.); az Apostolnak állást kell foglalnia a korintusi egyházközségben fellépő karizmák kérdésében; arra kényszerül, hogy tiszta helyzetet teremtsen, egyes dolgokat kihangsúlyozzon és a túlzásoktól óvjon (11 fej. és köv.). Meglepő lenne, ha ezt a 15. teológiai zárófejezetet nem ugyanez a „meleg helyzet“ határozná meg. Inkább arra lehet gondolni, hogy itt a „finale“ törvénye szerint minden szál összefut és szóba kerül a közösség alap-problémája. A fejezet körülbelül így tagolható fel: 1) Rövid, célirányos bevezetésében a levél hangsúlyozza, hogy Pál első missziós tevékenysége idején — kb. 50/52-ben — a kereszténység alapvető evangéliumát hirdette. Ez az evangélium azonban nem tőle származik, hanem a keresztény igehirdetés közös java, hiszen ezt ő is „úgy vette át“ (3. vers). Pál a korintusiak üdvét abban látja, hogy ezt az igehirdetését elfogadták (2. vers). A következőkben erre az alapvető evangéliumra újra visszatér és meghirdeti azt csiszolt, képletszerű mondatokban (3b-7. vers). Tartalmilag ezek azt jelentik ki, hogy Krisztus meghalt a mi bűneinkért az írások szerint, eltemették, feltámadt a 3. napon az írások szerint, megjelent Kephasnak, a tizenkettőnek és ötszáz testvérnek, akik közül egyesek már elhunytak, hasonlóképpen Jakabnak és azután az összes apostolnak. 25
