Szolgálat 4. (1969)

Egyház szava - Összefoglaló jelentés az európai püspökök 2. szimpozionjáról

előbb a churi püspök köszöntötte az egybegyűlteket, majd pedig Etchegaray párizsi segédpüspök, a szimpozion titkára vázolta fei a megbeszélések célját és menetét. Az újságírók megjegyezték, hogy a résztvevők bemutatása alkalmával Suenens és Alfrink bíboros különösen élénk tapsot kapott. A szimpozion légkörét az tette kissé feszültté, hogy a churi Volkshausban a püspökökkel egyidőben mintegy nyolcvan kontesztáló pap, — tiz európai országból — szintén megbeszélést tartott; azt kívánták, hogy a püspökök tanácskozásán egy delegáció révén képviseltethessék magukat. A püspökök ismételten visz- szautasitották e papok kívánságát. Elhatározásukat a következőképpen indokolták: Ök maguk csak információ-szerzés végett jöttek össze, fel akarják mérni a papok helyzetét a különböző országokban, világosabban látni a problémákat. De nem áll jogukban döntéseket hozni hazájuk püspökkari konferenciája nevében. Másrészt a kontesztáló papok sem képviselik a papságot, hiszen véleményüket, követeléseiket nem írja aiá a papok túlnyomó többsége. (Csakugyan, a hangoskodó és kontesztáló csoport kihasználta a szenzációt-kereső sajtó publicitását, hogy nyomást gyakoroljon a püspökökre.) Ezek a kontesztáló papok még több kísérletet tettek, hogy zavart keltsenek, mivel a hivatalos üléseken nem vehettek részt és nem is adhattak közös sajtónyilatkozatot a püspökökkel, amint ezt kívánták. Viszont több főpásztor külön találkozott egyesekkel, hogy elbeszélgessen velük problémáikról. — Az előadások közül főleg hármat emelünk ki: Döpfner, Tarancon és Suenens bíborosét. Még az első napon, hétfőn este Döpfner bíboros, müncheni érsek és a német püspökkari konferencia elnöke arról beszélt, melyek a változatlan és a változó elemek a papságban a mi forradalmi változáson áteső korunkban. A papság mai helyzetének leírásában felhívta a figyelmet olyan elemekre, amelyeket elhanyagoltak azok, akik csak úgy általánosságban beszéltek a papi küldetésről. A mai elvilágiasodó társadalomban a pap többé már nem kiváltságos ember, nem kiemelkedő funkciót betöltő személy, hanem egy a többi ember között, szolidáris minden emberrel. Igaz, hogy a szentelés visszavonhatatlan és megkülönbözteti a papot az egyszerű hivőtői vagyis különbség van a miniszteriális papság és a megkereszteltek általános papsága között, ahogy ezt a Zsinat is hangoztatta —, de az egyházi rend mégsem kölcsönöz a papnak valamiféle kiváltságos metafizikai állapotot és nem is pótolja a papi szolgálatra való alkalmatlanságot. Döpfner bíboros az Újszövetségre, a Zsinat tanítására és Karl Rahner teológiájára hivatkozva próbálta megvilágítani a papi szolgálat mibenlétét: az evangelizálás, a kiengesztelődés és Krisztus Testének épitése képezik a hármas-egy szolgálatot. Az Isten Igéjének hirdetése, a szentségek kiszolgáltatása, és Isten népének kormányzása egy célt szolgál: Krisztushoz vezetni az embereket, vagyis közvetíteni nekik a krisztusi életet. — Elég nagy feltűnést keltett még Tarancon biboros, toledói érsek előadása: „A pap az egyházi megújulásban“. Többek között kiemelte, hogy egyes papi csoportok megengedhetetlen tónusban vetik fel a problémái86