Szolgálat 4. (1969)
Tanulmányok - Török Jenő: A lényegi sorrend. Lelkipásztori meggondolások
sikerül kimenteniük, igazi keresztény környezetben kezdhessen új életet. Anélkül, hogy itt tagadni akarnék a személyes megtérések lehetőségét és jelentőségét, hangsúlyozzuk az általában érvényes elvet, hogy a „Jó Hirt“ természetszerűen egy nagyobb közösség sugározza az emberekre. Szellemesen jegyzi meg a kiváló teológus és katechéta: P. L i é g é , hogy Krisztus Urunk „nem horoggal, hanem hálóval küldötte a világba apostolait, akiket emberek halászaivá tett.“ Természetesen az örömhírt nemcsak hallgatni, hanem olvasni is kell. Nemcsak egyedül, hanem családban, vagy barátainkkal. így lesz világossá az alkalmazás, igy tudatosulnak az Evangélium követelményei egyéni életünkben, itt és most, amikor szinte lelkiismeretvizsgálat-szerüen szembesítjük magunkat, magatartásunkat az Evangélium követelményeivel. Hogy ez is csak közösségileg lehetséges hatásosan, arra elég meggyőzően mutatott rá M. Quo ist az „Igy élni jó“ c. müvében.'4 Az örömhír közvetítésére, a tanúságtételre és a világban való pozitív építő munkára indító könyvek között emeljük itt ki P. A. L i é g é 17 már idézett könyvét, amely ugyan a zsinat előestéjén jelent meg, de magában hordja annak minden eszméjét: szinte váltóállítás az individualista kereszténység holtvágányáról a közösségi szellemű s a világban a kovász szerepét vállaló keresztény élet vágányára. M. Quoist mellett még L. E v e I y ,8 művei is ezt a szellemet képviselik. Tehát csakis az Evangélium szellemét elsajátítani és élni igyekvő, hitet sugárzó, Jézus szeretetének melegét továbbadó kis közösségek, „Ecclesio- lák": családok, egyházközségek hatására remélhetjük a hit terjedését a pluralista társadalomban. Közösség kell, amely vasárnap énekel, imádkozik, az Úr Testével táplálkozik — és ez hétköznap is meglátszik rajta. Ezzel eljutottunk a következő tételhez. 3. Előbb tanúságot tegyünk, mielőtt az Evangéliumot hirdetnök. A fentiekből világos, hogy nem is igen hirdethetjük hatékonyan az örömhírt, ha életünkkel nem tanúsítjuk. „Krisztust sugározzuk!“ hirdette címében P. Plus SJ szép könyvecskéje, amelyet már a harmincas években olvashattunk a Korda kiadásában. Már XII. Pius pápa is hangoztatta, hogy ma nem hitvédőkre van szükség, hanem tanuságtevőkre . . . Ma ez a szó különös hangsúlyt kap. A mai ember, de különösen a mai ifjúság nagyon érzékeny a tekintetben. Nagyon igaz H. Küng megállapítása: az emberek ma még az igazságnál is jobban kívánják meg az őszinteséget. Egy világégés kellett ahhoz, hogy erre rájöjjünk. Emlékszünk P. Huny a SJ megrázó beszédeire a „gazdag“ és „hatalmi“ egyházról ... A zsinat óta ma már senki előtt sem kétes, hogy a szegény és szolgáló egyház a nagy követelmény. És az sem elég, ha csak önkritikák során emlegetjük, hogy a szociális felelősséget, a felebaráti 74
