Szolgálat 4. (1969)
Tanulmányok - Vass György: Házasság, az evilági szerelem szentsége
érvényes, hogy a házasélet keresztény ethosza csak a celibátus fényében nyeri el teljes tisztaságát. Mivel a házasságnak a szüzességben való transzcendenciája volt a keresztény ideál csúcspontja, nem csoda, hogy az első keresztény századok túlhangsúlyozták ezt az ideált. A keresztény hagyományban kétségkívül jelentkező dualizmust az egyház csak lassan tudta felülmúlni. A gnoszticizmus és a manicheizmus hatása nyilvánvaló az első keresztény íróknál. De még a középkorban is, és különösen ennek társadalmi rendszerében, érezhető ez a hatás. A szüzességben élő szerzetes értékesebb keresztény volt, mint a házas pap, és ez utóbbi értékesebb volt, mint a közönséges házasember. Ebben a hierarchikus társadalmi felfogásban kapcsolta össze az egyház véglegesen a celibátus eszményét az egyházi hivatal viselésével: csak az lehetett pap vagy szerzetes, aki a celibátus állapotát vállalta. Az egyházi törvények összekötötték a szentírás karizmáját a társadalmi hivatallal. A modern tiltakozás a celibátus ilyen beállítása ellen nem magát az ideált, hanem ennek középkori intézményesítését támadja. + Ebben a három keresztény ideálban foglalhatjuk össze a férfi és nő találkozásának a hit szemszögéből felfogott horizontját. Mind a három — beleértve természetesen az elsőt is, amit a házasság tisztaságának fogalmával foglaltunk össze — a kereszténység erkölcsi eszményeit írja le, és így határozza meg a házasság földi valóságának transzcendenciáját. Ezt az erkölcsi távlatot ismételten transzcendenciának neveztük, mert ezek az ideálok olyan értékeket mutatnak fel a házasságból vagy a házasság felett, amelyben a férfi és nő találkozása elnyerheti ennek magasztosabb értelmét. Transzcendensnek nevezhetők ezek az ideálok márcsak azért is, mert minden .házasságra' érvényesek, amelyben a férfi és nő találkozásából kétnemű közösség alakul ki. Ennek a gondolatfűzésnek alapja tudatosan a modern ismeretelmélet dinamizmusát vette mintának. Minden részlet-ismeret csak az elérhetetlen távolban feltűnő Abszolútum horizontjában szerzi meg teljes, metafizikai értelmét. A keresztény gondolkozás számára a hit kölcsönözte ezt az isteni távlatot, ebből próbálta kielemezni a házasság földi valóságának eszményeit és így adott ennek mélyebb értelmet. Ezeknek az erkölcsi ideáloknak horizontjában állítja elénk a keresztény hit a férfi és nő evilági találkozását a házasságban. Ha eddig ezt a gondolat-mintát követtük, akkor rögtön azt is hozzá kell fűznünk, hogy az említett .horizont' a maga konkrét formájában végérvényesen soha meg nem fogalmazható. Ha az Isten horizontjában látjuk az evilági jelenségeket, még csak azt tudjuk, hogy az „Isten van valamiként, minden gondolatnak alján": jelenléte valóság, de emberileg kifejezhetetlen. Amikor ezt a horizontot konkrét formában próbáljuk kifejezni, ami emberi ismeretünk számára szükségszerű, akkor távlataink emberileg leszűkülnek. Ugyanez történt szerintem a házasság földi valóságának megismerésében is. A házasság tisztaságában, az Úrban találkozó férfi és nő viszonyában és a szüzesség Ideáljában kulmináló távlatban, már emberileg leszűkítettük ennek 45
