Szolgálat 4. (1969)
Tanulmányok - András Imre: A vallásgyakorlat mai krízise és megújulásának iránya
térbe állítja a közösséget. Nemcsak a mentalitásunkból hiányzik, de vallás-„gyakorlatunk“ is híjával van olyan formáknak, melyek a közösséget állítják a központba. Itt is megtalálható a F. W. Ogburn amerikai szociológus által megfigyelt és cultural lag-nak nevezett jelenség: a fejlődés intézményes és gyakorlati része elmarad a szellemi téren történt fejlődés mögött. Az átmeneti kor katolikusával akárhányszor megesik, hogy valamit elvben elfogad, amit a gyakorlatban vagy következményeiben visszautasít. Hogy csak egy példát említsünk: az „Egyház a modem világban“ c. zsinati konstitúció világosan elfogadja a „ keresztény világiasság' gondolatát, tehát az evilágiak autonómiáját a maguk területén; éppígy azt a tényt is, hogy a kereszténynek keresztényi mivoltából kifolyólag kötelessége, hogy belevesse magát az (öntörvényű!) evilági élet megszervezésébe és hogy ez a munka egyúttal vallásgyakorlat is. úgy hogy nem keletkezik törés az élet és a vallás között“ (Schillebeeckx).4 Azt a következményt azonban, hogy ezzel nemcsak „az egyház hatósugarának“ kiterjedése jár együtt, hanem az eddig zártnak, a külvilág ellen bebiztosítottnak látszó „keresztény világ“ is feloldódik, már sokan nem akarják elfogadni. Még mindig azt hiszik, hogy akkor vannak az egyház javára, ha őrzik a „keresztény világ“-ot, noha ez az egyház számára belterjességre kárhoztatást, „gettóba vonulását5 jelent. Közben titkon abban reménykednek, hogy az egyház újra meghódítja a társadalmi teret, hogy a „keresztény világ" új tavasza, egy „új középkor" virrad ránk. Karl Rahner ugyanakkor kimutatta, hogy a keresztény világhódításnak ez a középkorra jellemző formája egybeesik a társadalom fejlődésének bizonyos szakaszával. A nemkeresztény vallásoknak is megvolt a maguk középkora, amikor a vallásos és profán közösség nagyjából azonos kört jelentett.6 A zsinat gondolata a keresztény „világiasságról“ egészen mást akar mondani, mint amit a keresztény világ középkori értelmezése jelent. Jellemző, hogy éppen azok állnak a leginkább tanácstalanul a fiatal generáció között futótűzként terjedő áramlatokkal szemben, akik a „keresztény világ“-ra társadalmi értelemben is várnak. S ahol az egyház nevében lépnek fel, azt a benyomást keltik a kívülállókban, hogy a kereszténység teljesen alkalmatlanná vált az élet felvetette szellemi áramlatok megnemesítésére. E benyomás merő ellentétben áll azzal, amit az egyház ma is változatlanul vall magáról, hogy ti. ma is képes betölteni a mustármag szerepét, mely megtermékenyítő erejét kibontva hordozza a népeket és a szellemi áramlatokat. Ki tehet róla, hogy némelyeknek mégis az a benyomásuk rólunk, hogy az egyház az a „só, mely ízét vesztette“ (Mt 5,13) és már csak eltaposásra méltó? Az átmenet nehézségeit König bíboros a következő szavakkal jellemzi: „Földi és emberi alakjában az egyház alá van vetve a történelemnek és az időnek. Ezért nem szabad csodálkozni, hogy az egyházat is 13
