Szolgálat 3. (1969)

Jövőbenézés - A halál mint végső állásfoglalás

gányoknak, vagyis azoknak a milliárdoknak is, akik sohasem hallottak Krisztusról; a pogánnyá vált keresztényeknek is, akiknek talán egy unalmas és a valóságtól teljesen idegen Istent „prédikáltunk“, akit sohasem tudtak igazán becsülni és megérteni; sőt azoknak az embereknek is, akik — bár egyéb képességeik teljesen normálisan fejlődtek és sikerrel igazodtak el a mai élet komplikált feladataiban is — vallási és erkölcsi szempontból egyszerűen kiskorúak maradtak; azoknak is, akik gyűlölik az Istent, mert csak a „kapitalista kizsákmányolás eszközéinek tekintik és sohasem ismerték meg igazi lényegét; a gyenge- elméjűeknek és lelkileg elmaradottaknak, akik képtelenek voltak arra, hogy bármit is megértsenek; a meg nem született és keresztség nélkül elhúnyt gyermeknek; s végül nekünk is, akik sokszor túl gyengék vagyunk ahhoz, hogy megtegyük a jót, s akiknek szíve annyira hideg és üres maradt. Mindenkinek megvan az a lehetősége, hogy az üdvösséget, egy — egész lényünket átfogó — Krisztus-találkozással elérje.

Az ember halálával kapcsolatos felfogásunkkal („a halál, mint végső állásfoglalás“) szemben gyakran hangzik el az ellenvetés: „Ha a halálban még megvan az utolsó lehetőség arra, hogy döntsünk, miért ,siessünk’ már most, és miért kezdjünk el már ma keresztény módon élni?“ Hát ellenvetés ez? Semmiképpen! Mert: ki és mi adja meg éppen „nekem“ azt a bizonyosságot, hogy a halálban az igazi döntést hozom meg majd? Ennek az utolsó döntésnek kimenetele tőlem függ. Nincs más mércénk, amellyel a megtéréshez való komoly szándékunkat mérni lehetne, mint maga az azonnali megtérés. Ami a jövőben lenni szeretnék, azt már most meg kell kezdenem. Sok apró, egyedi döntéssel kell magam belegyakorolnom legutolsó, nagy állásfoglalásomba. Meg kell térnem, mégpedig azonnal, ha őszintén kívánom megtérésemet a halál pillanatában. Minden halasztás egzisztenciális hazugság. Nem „éldegélhetek“ csak úgy békésen és nem hagyhatok rá mindent az utolsó pü- lanatra. Ki garantálhatja, hogy utolsó pillanatomban meg fogom majd változtatni életem irányát? Az a gondolat, hogy a halálban még lesz egy utolsó döntési lehetőségem, egyáltalán nem csökkentheti éberségemet örök üdvösségemmel kapcsolatban.

Hipotézisünk azonban egyszerű és emberi feleletet ad más teológiai kérdésekre is. Itt van pl. a tisztítótűz problémája. Az itt előadott elmélet szerint halálunk — vagyis a Krisztussal kapcsolatos végleges állásfoglalás — tisztítótüzünk is lenne egyben. A tisztulás helye nem „kínzókamra“, nem „kozmikus koncentrációstábor“, amelyben Isten jajgató, síró és sóhajtó teremtményeit bünteti; Isten gondolatai nem ennyire groteszkek és kicsinyesek. Krisztussal való találkozásunk sokkal inkább nevezhető Krisztus szerető lángtekintetébe való belehatolás- nak. Krisztus szeretettel és irgalommal telt tekintettel néz a feléje közeledő emberekre. Tekintete azonban behatol az ember legbensejébe,

20