Szolgálat 3. (1969)

Jövőbenézés - A halál mint végső állásfoglalás

lelkének legeirejtetteb zúgaiba, az emberi élet lényegének mélyére. Ez a találkozás Krisztus lángtekintetével szeretetünk legmélyebb beteljesedését jelenti ugyan, de egyben lényünk legszörnyűbb szenvedését is. Ebben a szemléletben a tisztítótűz nem lenne más, mint egy átmenés Krisztus szeretetének tűzén, amely azonban csak egy pillanatig tartó esemény volna Krisztussal való találkozásunkkor a halálban. Ennél a találkozásnál életünk mélyéből elemi erővel tör fel Isten iránti szeretetünk. Ennek a szeretetnek azonban mintegy „át kell törnie“ önzésünknek különféle rétegeit és lerakódásait. Életünknek meg kell nyílnia a szeretettel felénk közeledő Krisztusnak. Minél keményebbek önzésünknek ezek a „lerakódásai“, annál fájdalmasabb lesz majd az istenszeretet feltörése létünk mélyéből, annál jobban kell megtisztítania bennünket a Krisztussal való találkozásnak. A halál pillanatában tehát minden egyes ember más-más intenzitású megtisztulási folymaton megy keresztül. így a tisztítótűzben eltöltendő idő különbözősége tehát a megtisztulás intenzitásának különbözőségévé lenne.

S itt talán út nyílik a mennyország benső megértése felé is. Amint az ember Krisztus felé irányuló szerető törekvésében végigszenvedte az „Istennel való találkozás borzalmát“, mindent maga mögött hagy, ami valamiképpen fenyegető jelleggel bírt Istenben a mi véges létünkkel kapcsolatban. A létünket fenyegető veszély tehát ezzel elhárult; az ember akadálytalanul beléphet Krisztus ismeretébe és szeretetébe, — s ez a mennyország igazi lényege. Ezek szerint a mennyország nem lenne más, mint a halálban Krisztus mellett hozott döntésünknek egzisztenciális állapottá való kifejlődése; a tisztítótűz pedig annak lehető- vé-tétele, hogy örökké, zavartalanul és boldogan együttélhessünk Krisztussal.

21