Szolgálat 2. (1969)
Tanulmányok - Norbert Lohfink: A szentírás megértése
csontvázak leleteire, sem a legrégibb magaskultúrák maradványaira és írásos emlékeire. Mindez akkor még nem létezett. Ami rendelkezésére állt, ha az emberiség kezdetein és az ismertebb korszakok előtti emberiség történetén (ami neki gyakorlatilag az Ábrahámig terjedő időt jelentette) gondolkodott, azok részben mondái, részben mitológiai jellegű áthagyományozott elbeszélések voltak. Ezek az elbeszélések részint valóságos történeti eseményeken alapulnak, Így pl. az özönvízről szóló valóságos mezopotámiai áradásokon, amelyeknek nyomairól időközben az ásatások bizonyságot tettek. Kain testvérgyilkossága is olyan esemény lehetett, amely valamikor valóban megtörtént. De ezek az elbeszélések mindenesetre már fejlődésen mentek át és egészen új méreteket öltöttek. Sok más történelmi tapasztalat került beléjük, úgy hogy pl. Káin testvérgyilkossága egy emberi helyzet valódi típusává lett. Az özönvíz kozmikus méreteket öltött és mitológiai szimbólummá nőtt, amely képben tárta föl az ember számára létének végső titkait. Ilyen egymástól független történetek mellett, amelyek az emberiség homálybavesző kezdetére utaltak, az őstörténet szerzőjének még történelmi vázlatok is rendelkezésére álltak, amelyek például az ősidők nagy embereinek listáival — életkorukat is megadva — kísérelték meg értelmezni a történelem folyását (nagy szerepet játszott itt a számmisztika). Az őstörténet szerzője az előtte fekvő anyagból azt vette ki, ami alkalmasnak látszott saját őstörténetének megalkotására. Eközben talán egyáltalán nem volt az a szándéka, hogy mai értelemben vett történelmet Írjon. Jól tudta, honnét veszi tudását (ti. mintáiból), és azzal is tisztában volt, hogyan bánt ő maga anyagával. Szándéka az volt, hogy egy összefüggő elbeszélést alkosson, amely az Ábrahámot megelőző emberiség történelmére vonatkozólag mindenekelőtt a következőt fejezi ki: a történelem kezdetén ott áll az emberi bűn, és az hozott szenvedést és halált a világba; a történelem folyamán a bűn állandóan szaporodik, de ugyanakkor növekszik Isten könyörülete is, amely a pátriárkákban és azután Izrael népében máris megkezdi a világon az üdvösség történetét. Ezt a mondanivalót történetteológiai mondanivalóként jelölhetjük meg. Erről van szó az őstörténetben és a régi mitológiai és mondái elbeszélés anyagok alkalmazása csak arra való, hogy ezt a mondanivalót konkretizálja, anélkül, hogy ezzel a mi értelmünkben vett történelemre gondolna, amely dokumentumok és leletek kutatásán alapul. Másodsorban az egyes elbeszélésekben sűrített történelmi tapasztalat és szimbolikus jelentőség (erről Káin és az özönvíz történetével kapcsolatban szóltunk) is hozzátartozik az őstörténet kijelentő szándékához. Néha még maga a szerző is hozzájárult a mondanivaló ilyen jellegű formálásához, így minden bizonynyal a paradicsomi elbeszélésben, amely nemcsak a történelem kezdetén álló bűnt akarja megnevezni, hanem egyúttal hatásos képben kívánja megmutatni, mi történik mindig és minden időben, ha az ember kísértésen megy át és a kísértésben elbukik. Csak harmadsorban, már egészen a tulajdonképpeni szándék peremén lehetett meg az őstörténet szerzőjében az a tudat is, hogy a felhasznált hagyományok, legalábbis általában, egy vagy más módon szintén valóságos történeti tényekre nyúltak vissza. Mondanivalójának középponti szándéka azonban, mint mondottuk, történetteológiai volt. A pátriárkákról szóló elbeszélésektől fogva (Gén. 12-50) a Pentateuchus- ban és a tulajdonképpeni történeti könyvekben is legalább alapvetően és általánosságban az a szándék uralkodik, hogy igazi történeti tényeket közöljenek. Mert e könyvek szerzői meg voltak győződve arról, hogy Isten cselekedett Izrael népével a történelem folyamán. Ezért végső soron mindig valódi történeti tényeket akartak adni. De ezeket igen különböző módon közlik. Ez nagyrészben megint a rendelkezésükre álló hagyományanyaggal függ össze. így a pátriárkái is korszak izraelitái csak család- monda-jellegü hagyományokkal rendelkeztek. A monda csak egyes eseményeket ragad ki és ezeket nem voltaképpeni történeti összefüggésbe állítja bele, hanem inkább egy család keretébe. A leírt eseményekbe nemcsak az eredeti tényeket („primér tapasztalat“) foglalja bele, hanem sok más későbbi tapasztalatot is („szekundér tapasztalat"). Eközben a cselekmény jellege a legegyszerűbb, a tipikusát kiemelő vonalakra redukálódik. Gondoljunk példaképpen Izsák feláldozásának elbeszélésére. Mai 31
